hirdetés

Partnereink

Így ébresszük fel lakásunkat a téli álomból

hirdetés

Így ébresszük fel lakásunkat a téli álomból

A tél vége felé sokszor érezzük úgy, hogy szeretnénk egy gombnyomásra élvezni a melegebb időjárást, elég volt a hideg, szürke, borús időből. Sokan vagyunk ezzel így, ám amíg várjuk, hogy beköszöntsön a tavasz, van néhány tippünk, amivel hamarabb felrázhatjuk a hangulatunkat, mint gondolnánk. Kezdjük a tavaszi megújulást otthonunk szépítésével!

A tavasz mindig valami újnak a kezdete, nem csak a természet éled újjá, hanem kicsit mi magunk is. Ezzel egy időben ruhatárunkat, környezetünket is szeretjük megújítani. A pandémia idején sajnos, ruhatárunk változatossága – legalábbis szükségessége – némileg háttérbe szorul, de saját környezetünk annál inkább előtérbe kerül. Ébresszük fel otthonunkat, változtassunk környezetünk hangulatán, a hatása garantáltan érezhető lesz.

hirdetés

Vegyítsük a tavasz színeit!

Minden évszaknak megvannak a jellegzetes színei, a tavasznak egyértelműen a napsütést és a természetet idéző sárgás, zöldes, bézses árnyalatok és a tiszta égboltot idéző kékek.  Választanunk sem kell feltétlenül egyik vagy másik szín között, bátran kombinálhatjuk őket, feldobva például a konyha, az étkező vagy a nappali egy-egy hangsúlyos falfelületét.  Növeljük a szobanövények, illetve a növényeket ábrázoló dekorációk, textilek számát. Szerezzünk be néhány natúr, fa vagy fahatású kiegészítőt, hiszen a természetes minták, színek és anyagok találkozása segíti az üde tavaszi hangulat kialakítását. Tipp: a Poli-Farbe Platinum matt latex lime L25 és zöld hortenzia Z30, valamint a Poli-Farbe Platinum nárcisz N60 árnyalata.

Engedjünk teret a kreativitásnak!

Az, hogy ki, hogyan érez a megnövekedett otthon töltött idővel kapcsolatban, változó: van, aki a maratoni sorozatnézést, könyvolvasást választja, van, aki a nappali közepén sportol és van, aki igyekszik minél kreatívabban tölteni az idejét. Persze egyik vagy másik tevékenység sem zárja ki egymást, most a kreatív időtöltésre adunk egy jó tippet: dobjuk fel az unalmas falakat egyedi dekorációval. Sokszor nagyban gondolkodunk – nappali vagy hálószoba teljes festése –, de kezdhetjük kicsiben is. Gondoljunk az előszobára, az étkező egyik sarkára vagy a közlekedőre, minden olyan felületet vegyünk szemügyre, ami kissé unalmas vagy funkciójában nincs kellőképpen elkülönítve. Egy saját készítésű sablon, maszkolószalag, vagy egyszerűen egy ecset is segítségünkre lehet elképzeléseink megvalósításában. Használjunk bátran több, egymással harmonizáló tavaszi árnyalatot és formát a falfelületen. Merjünk alkotni, a kiszemelt terünk garantáltan megtelik majd élettel.

Adjunk karaktert a falnak!

A bársonyos, kellemes pasztell árnyalatok a lakberendezés kikerülhetetlen színei, ám a mostanában divatos bézses és szürkés árnyalatokon kívül egyéb színekben is gondolkodhatunk. Ha szeretnénk felfrissíteni szobánk hangulatát, bátran nyúljunk az elmúlt évek népszerű lilás, rózsás, korallos árnyalataihoz. Üde, mégis visszafogott karaktert adnak bármely helyiségnek, persze ez attól is függ, hogy milyen színű és textúrájú bútorokkal, lakás-kiegészítőkkel kombináljuk őket.  Visszafogott és elegáns hatást érhetünk el, ha például a púderes árnyalatok mellett, fekete vagy natúr színű bútorokat használunk, ugyanakkor a fémes és fa hatású elemek is jól megférhetnek a bársonyos színű falszínek mellett. Tipp: Poli-Farbe Platinumbazsarózsa B25.

Színek és formák előtérben

Ha feltűnő változásra vágyunk – legyen szó öltözködésről vagy lakberendezésről –, sokszor az élénk színek megjelenítése jut először eszünkbe, pedig a megújulást többféle szín és forma becsempészésével is elérhetjük. Harmonikus és kiegyensúlyozott összképet alakíthatunk ki, ha a falfelületeken és a bútorokon hasonló színek köszönnek vissza, hasonlóan a tone in tone hatáshoz. Annak érdekében, hogy megtörjük az egyhangúságot, érdemes a falfelületen – és a bútorok esetében is – egy-egy karakteresebb mély színt behoznunk az enteriőrbe. Játszhatunk az agyagokkal és a formákkal, bátran keverhetjük a fényes és matt kiegészítőket, a textúrákat tekintve akár a bársony, a szőrme és a fényesebb anyagok is szóba jöhetnek. Egy dolgot viszont érdemes figyelembe vennünk, ha egy meghatározó színnel és annak árnyalataival játszunk, fontos, hogy elegendő természetes fény áradjon a helyiségbe, sötétebb, kisebb ablakokkal rendelkező lakásokban érdemes kerülni ezt a megoldást, mert összenyomhatja a teret. Az esti hangulatot lámpákkal, dekorvilágítással érdemes tovább fokozni. Tipp: a Poli-Farbe Platinum habszegfű H30 és fehér F1, valamint a Poli-Farbe Platinum Decor padlizsán D60P árnyalata.

A Poli-Farbe Platinum egyrétegű beltéri falfestékek továbbra is vezető szerepet töltenek be a magyar piacon. A termék töretlen népszerűségét többek között annak köszönheti, hogy egy rétegben is tökéletesen fed, bevonata matt és tartós. A Poli-Farbe Platinum csepegésmentes, illatosított, és nem tartalmaz hozzáadott formaldehidet. A kiváló receptúra 2014-ben Magyar Termék Nagydíjat nyert, 2018-ban pedig Az Év Terméke lett beltéri falfesték kategóriában. A Poli-Farbe Platinum egyrétegű beltéri falfestékek jelenleg 64 készre kevert színben állnak rendelkezésre.

Forrás: KRQ, Fotó: Poli-Farbe

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 03.05.

Ma Adorján, Adrián napja van.

A februári adásvételeket is felpörgette a lakásfelújítási támogatás

Bár még csak két hónap telt el az évből, a lakáspiac erős évre számíthat a legfrissebb adatok szerint - derül ki az ingatlan.com legújabb elemzéséből....

  • 2021-03-04 11:10
Szakmai elismerésben részesül a Bika

Nem számít, hová tart, milyen körülmények között, vagy miért pont oda, a munkáját garantáltan megbecsülik. Ma semmiképpen se hagyja, hogy bármi az útj...

  • 2021-03-04 10:31
Sörtésztás halfalatkák uborkás majonézzel

Ízletes és ropogós, sörbundába csomagolt halfalatkák, amik az uborkás házi majonézbe mártogatva minden képzeletet felülmúlnak.

  • 2021-03-04 08:10
Ezrek életét menthetnék meg az önkormányzatok

Több mint 200 polgármesternek küldött levelet a Levegő Munkacsoport, tizenegy pontban foglalva össze, hogy mit tehetnek a lakossági hulladékégetés vis...

  • 2021-03-03 22:05
Megérkezett a Kifli Bisztró!

Mindenki nehezen viseli a jelenlegi helyzetet, ami annak is köszönhető, hogy a korábban megszokott, munka utáni kikapcsolódást jelentő programokról le...

  • 2021-03-03 19:01

hirdetés

Ezzel a készülékkel bárkinek házi péksége lehet otthon

Az otthon elkészített kenyér illata semmihez sem fogható. A tavalyi évben egyre több magyar háztartásban kerültek elő a régi családi receptek. Emellet...

  • 2021-03-03 17:28
Brutális rekordot értek el a lakásépítések 2020-ban, soha nem látott kínálat az újlakás-piacon

Az eladásra kínált új lakások négyzetméterára Budapesten súrolja a 900 ezer forintot. Pécsen 576 ezer forint, Debrecenben 642 ezer forint, Nyíregyházá...

  • 2021-03-03 15:50
Tizenhat év után először, végre gorillabébi született a Berlini Állatkertben

Tizenhat év után először, végre gorillabébi született a Berlini Állatkertben.

  • 2021-03-03 13:43
Hasznos tanácsokkal segíti dolgozói egészségvédelmét a SPAR

Szakemberek közreműködésével készült egészségvédelmi kisokossal az áruházlánc több mint 13 000 dolgozója egészségének megóvásában nyújt segítő kezet. ...

  • 2021-03-03 11:18
Új műsorvezetőt igazolt a legnépszerűbb magyar kulturális podcast

Új műsorvezetőt kap az ország legnépszerűbb kulturális podcastja! Szabados Ági, a Lapozz a 99-re! eddigi háziasszonya Vecsei H. Miklós színész-rendező...

  • 2021-03-03 09:10

Minden cikk

hirdetés

hirdetés