hirdetés

Partnereink

Mesterséges intelligencia: az EU tiltaná a tömeges megfigyelést

hirdetés

Mesterséges intelligencia: az EU tiltaná a tömeges megfigyelést

Javaslatot tett a mesterséges intelligencia szabályozására az Európai Bizottság. A csomaggal a szektor fejlődését segítenék úgy, hogy közben garantálják az alapvető jogokat.

Szigorúan tiltaná az EU a biometrikus azonosítás közterületi használatát. Kínában kiterjedt megfigyelőrendszereket használnak a mesterséges intelligencia segítségével. A bizottság új szakpolitikai javaslatát Brüsszelben mutatták be.

hirdetés

“Az általunk javasolt jogi környezet nem csak a mesterséges intelligencia technológiáját vizsgálja, hanem azt is, hogy mire és hogyan használják azt. Arányos és kockázat-alapú megközelítést alkalmaz egyetlen logika mentén. Minél kockázatosabb a mesterséges intelligencia használata az életünkre nézve, annál szigorúbb a szabályozás“ – mondta az unió versenyjogi biztosa, Margrethe Vestager.

A bizottság négy kategóriát állítana fel: szabadon használhatóak lesznek a minimális kockázatú spamszűrők. Az alacsony kockázatú eszközök, mint például a chatbotok működésére fel kell hívni a fogyasztók figyelmét. A magas kockázatú szoftvereket csak emberi felügyelet mellett lehetne használni. A társadalmi megfigyeléseket viszont tiltanák. Csak kivételes esetekben, például terrorveszélynél tennének kivételt.

"Amikor az arcfelismerésről beszélünk, akkor vannak pozitív felhasználási területek, mint például a telefonzár kioldása, amit én naponta legalább százszor megteszek és alacsony kockázattal bír ahhoz képest, mintha a köztéren használnák a technológiát az emberek azonosítására. Vagyis figyelembe kell venni a kontextust és a felhasználás célját is” – mondta a BSA szoftvercég igazgatója, Thomas Boué.

A javaslatról még az Európai Parlamenttel és a tagállamok képviselőivel is meg kell egyezni, ez pedig éveket vehet igénybe.

forrás: Euronews

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés