hirdetés

Partnereink

5 egyszerű túlélőtipp tél végére

hirdetés

5 egyszerű túlélőtipp tél végére

Elindult február, és már mögöttünk van a leghosszabbnak nevezett hónap. Szerencsére az a hétfő is elmúlt már, amit brit pszichológusok szerint az év egyik legdepressziósabb napjának neveznek, a harmadik januári hétkezdet, az úgynevezett „Blue Monday.”

Ilyenkor már messze kerültünk a karácsonytól, általában rájövünk, hogy az újévi fogadalmainkból ezúttal sem lett semmi, és még eléggé távol van a tél vége is. Bár a nappalok már kicsit hosszabbak, de nagy szabadtéri programokra egyelőre nincs kilátás, azért minden nap megtalálhatjátok az örömet a napban, hogy könnyebben, vidámabban teljen a tél. Íme 5 egyszerű tipp, ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat, és tavaszra kívül-belül megújuljunk egy kicsit!

hirdetés

Aludjunk!

Méghozzá jó nagyokat, kicsit módosítsunk a napirendünkön, ez az az évszak, amikor ezt a legkönnyebben megtehetjük. A december mindenkinek stresszes volt, akár az ünnepi készülődés, akár a munkában az évvégi hajrá okozta. Az év első 2-3 hónapjában érdemes heti 1-2 estét bevezetni, amikor korábban térünk nyugovóra, vagy akár hétvégén iktatunk be egy kis plusz alvást. A szervezetünk hálás lesz érte! Néha érdemes a belső óránkra figyelni és ha tehetjük, nem küzdeni az álmosság ellen, hanem megadni magunkat egy kicsit a spontán pihenésnek.

Olvassunk!

Egészen biztos, hogy év közben feltorlódott néhány olvasmány, vagy akár a karácsonyra kapott könyvekre is most lehet leginkább időt szakítani. Kuckózzunk be egy puha takaró alá, egy forró teával vagy kakaóval és adjuk át magunkat az olvasás örömének. Egyáltalán nem baj, hogy ha ebben az időszakban nem lógunk folyton a közösségi oldalakon, meg úgy általában az interneten, hanem egy kis személyre szabott énidőt keresünk magunknak. A könyvek világának segítségével pedig akárhová elvarázsolhatjuk magunkat képzeletben. Töltődjünk fel olvasmányélményekkel!

Társasozzunk!

A tél egyik legjobb része az otthon töltött idő, legyen tartalmas és minőségi. Fedezzünk fel régi kedvenc, vagy akár új társasjátékokat, ha együtt a család, a gyerekek is könnyebben elszakadnak a virtuális világtól, van alkalom, mód a hosszúra nyúló téli estéken egy kis önfeledt játékra. Ma már nincs olyan téma, amelyben ne lehetne társasjátékot találni, így ha már unjuk az Activityt vagy a Monopolyt, képzeletben akár az inkák, a görögök vagy az aztékok földjén is kalandozhatunk, kereshetünk kincset, kutathatunk rejtélyt. Szerezzünk be néhány klassz új játékot!

Mozduljunk ki!

Menjünk a friss levegőre! Ha esik, ha fúj, azaz hóban, szélben egyaránt érdemes felkerekedni, ha nem is okvetlenül hódolunk a téli sportok örömeinek, egy kiadós séta is aranyat érhet. Sapka, sál, kesztyű, réteges öltözködés, egy jó kényelmes és vízálló cipő és már indulhatunk is! Egy dologra nagyon figyeljünk oda, mindig használjunk olyan arcvédő készítményeket, amelyek ellenállnak a legzordabb időjárásnak is. A Weleda kozmetikumok célja, hogy harmonizálja, fenntartsa az egészséget és a szépséget, így a ColdCream például ápolja a száraz bőrt, puhává és selymessé varázsolja azt, a gazdag növényi olajok és az értékes méhviasz megvédik a bőrt a kiszáradást. A valódi rózsaolaj pedig finom illatot kölcsönöz. Persze kell, hogy legyen kéznél egy jó ajakápoló is, a Weleda Everon ajakápolója shea vajjal, candelilla és rózsaviasszal védi az érzékeny ajkakat, nyugtat, ápol, véd a kiszáradástól és a környezeti hatásoktól. Ha így felfegyverkeztünk, semmi baj nem érhet bennünket a szabad levegőn tett sétán sem.

Szőjünk terveket!

Mondhatnánk azt is, hogy álmodozzunk, de inkább olyan dolgokat gondoljunk végig, amelyeket a következő időszakban szeretnénk megvalósítani. Az újévi fogadalom könnyen elszáll, a komoly, akár leírt, számbavett terv pedig könnyebben megvalósul. Akár költözni, akár munkát váltani, családot alapítani, vagy éppen utazni szeretnénk, itt az alkalom, hogy átgondoljuk, honnan hová tartunk és hol szeretnénk lenni mondjuk egy év múlva. A tél erre is tökéletes időszak. Használjuk okosan!

Szöveg, fotó: Arterego

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés