hirdetés

Partnereink

A kertészek januári teendői

hirdetés

A kertészek januári teendői

Régi elnevezései - Boldogasszony, illetve fergeteg hava -utalnak arra, hogy az év első hónapja kétarcú, ugyanolyan, mint a rómaiak világosságot adó istene, Janus: hátra is tekint, mintegy okulva a múlton, és előre is, összpontosítva az időszerű tennivalókra.

Januárban a téli csapadék, a hó szokta okozni a legnagyobb gondot a mindennapokban, így a gazdálkodó emberek számára is. Ha nagy pelyhekben hull, letördelheti a fák ágait, ezért jobb lerázogatni. Ha az áttelelő növényeket jótékonyan takaró hólepel megolvad, majd újra megfagy, akkor jégpáncél keletkezik. Ez elzárja a levegőtől a növényeket, ezért gereblyével üssünk rajta lyukakat, és gondoskodjunk az olvadásakor keletkező víz elvezetéséről: ha a talaj nem tudja elnyelni, akkor készítsünk tározót!

hirdetés

Az évkezdet, mint minden népnél, nálunk is szerencsevarázsló és gonoszűző ünnep. Vidáman töltjük újév egész napját (január 1.), amelynek elmaradhatatlan velejárói az újesztendei jókívánságok, a különféle időjóslások ós az „elsőhöz" fűződő jóslatok (például hogy az első újévi látogató lesz a lány férje). Vízkereszt (6-án) a karácsonyi ünnepek zárónapja, és a farsangi időszak kezdete. Piroska (18-án) időjósló nap: időjárása egyezni fog az egy vagy két holdváltozásra bekövetkező időszakéval. A két vértanú, Fábián és Sebestyén (20-án) tavaszébresztő nap, amikor a fák elkezdenek nedvet szívni. „Ha megcsordul Vince, tele lesz a pince" - vagyis ha 20-án olvad, akkor jó bortermésre lehet számítani, ha pedig Pál fordul (25-én), akkor a kemény telet felváltja az enyhülés.

E havi teendők

A gyümölcsösben: A gyümölcsfák ágait súllyal vagy lekötözéssel a vízszinteshez közeli állásba hozzuk, amivel elősegíthetjük a termőrügyek kialakulását.

A tárolóhelyen: A kert ugyan alszik, de betakarított termése él. Bármennyire igyekszik is a tél hűvössel, sötéttel nyugalomra bírni az embert, tárolt zöldség- és gyümölcstartalékunk jó állapotáról folyamatosan meg kell győződnünk, át kell válogatnunk, a romlott darabokat ki kell dobnunk. Alacsony páratartalomra utal a termés töppedtsége. Ilyenkor vízzel teli tálkával vagy vizes ronggyal növelhetjük a páratartalmat. Egy tálkába kitett sóval viszont csökkenteni tudjuk. Ha a só elfolyósodik, ki kell cserélni.

A kamrában: Ideje elővenni és használni a télire eltett gyógynövényeket, terméseket. A júniusban gyűjtött hársvirágból készült tea jó szolgálatot tesz meghűléses, reumás betegségeknél. Ebben a vitaminszegény időszakban legjobb C-vitamin-forrásunk a szárított csipkebogyóból áztatással készített ital.

Kerti eszközeink karbantartása

A jó munkához jó szerszám kell. Az ember nem csupán testi tulajdonságainak köszönhetően tudja megszerezni a természettől mindazt, amire szüksége van, hanem esze, találékonysága révén is. A technika fejlődésével egyre több szerep jut a szerszámoknak, és a test egyre kevesebbet vállal a munkából. A bio-kertben mindazonáltal törekedjünk a szerszámokkal támogatott, de a mozgás és izommunka örömét sem tagadó tevékenységre! Téli tennivalóink közé tartozik a szerszámok előkészítése, hiszen a tavaszi munkák megkezdéséhez kifogástalan állapotban teli lenniük. A vágószerszámok élezését, a nyelek megerősítését, a permetezőgépek tömítéseinek kipróbálását elvégezhetjük olyan időben, amikor a rossz idő miatt nem lehet kimenni a kertbe. A hajdan fegyverként is szolgáló kasza helyét mára már átvették a gépek. Ezekkel viszont az a baj, hogy zajosak, kellemetlen hangjuk zavarhatja a szomszédokat - az egykori aratók legfeljebb a kasza kalapálásával hangoskodtak.

Forrás: http://ingatlanmagazin.com/kert/teli-teendok-a-kertben-kerteszkedesi-tippek-decemberre/

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés