hirdetés

Partnereink

Az ország legdrágább és legolcsóbb utcái és települései

hirdetés

Az ország legdrágább és legolcsóbb utcái és települései

Továbbra is masszív fölényben voltak 2019-ben a fővárosi V. kerület lakásai az eladási négyzetméterárak alapján felállított tavalyi országos ranglistán - derül ki az ingatlan.com hivatalos KSH Ingatlanadattárán alapuló összeállításából.

Az elemzésből kiderül, hogy a legolcsóbb és legdrágább lokációk ingatlanárai között több mint nyolcvanszoros volt a különbség, ami a jelenlegi kínálati piacon még tovább nőtt. Egy négyzetméterre vetítve idén decemberben több mint százhúszszor annyit kértek az ingatlan.com-on hirdető tulajdonosok és ingatlanközvetítők a legdrágább utcában található lakásokért, mint a legolcsóbb utca házaiért.

hirdetés

 

Első hely, több mint 1,6 millió forintért

Csakúgy, mint egy évvel korábban most is új bajnoka van az árversenynek: a Vörösmarty tér Budapest, egyben az ország legdrágább része, az itt lévő lakásokért 1,619 milliós négyzetméterárat fizettek a vevők. 2018-ban egyébként a Dorottya utca volt az első 1,596 milliós árral.

 

A Budai Várban található Úri utca szerezte meg a második helyet, a harmadik pedig a II. kerületben lévő Eszter utca, előbbi majdnem 1,5 milliós, utóbbi közel 1,4 milliós négyzetméterárral zárta a múlt évet. A fővárosi és országos tízes toplistán az V. kerület van fölényben. A Zrínyi utca, a Apáczai Csere János utca. az Aulich utca, a Garibaldi utca, a Stollár Béla utca lakásaiért 1,184-1,354 millió forintot kellett adni a lakások négyzetméteréért.

 

Pest megyében Budaörs a favorit: a település Árok utcája mellett a Puskás Tivadar utca és a Domb utca szerepel az első háromban, négyzetméterenként 862 ezer-819 ezer forintos árcímkével. Budapest agglomerációjában még Dunakeszi, Pomáz, Budakalász és Diósd különböző utcái kaptak helyet a legdrágábbak mezőnyében.

 

Végletek

Az ország többi részét együtt nézve kiderül, hogy tavaly a Balaton környéke számít a legdrágább területnek. Balatonakarattyán 861 ezer forintos négyzetméterár volt a jellemző, ezzel az első helyen áll a település, majd Tihany következik 834 ezer forinttal. A harmadik a siófoki Beszédes József sétány, itt 827 ezer forintért kelt el az ingatlanok négyzetmétere. A vidéki top tízben Zamárdi, Balatonlelle és Balatonfüred is helyet kapott.

 

Az országos lista másik végén Szemely, Igar, Tarnazsadány, Bihartorda és Mezősas szerepel. Ezeken a településeken 20-21 ezer forintos négyzetméteráron lehetett lakóingatlant vásárolni a múlt évben.

 

Több mint 120-szoros különbség a jelenlegi kínálatban

Az ingatlan.com 180 ezer eladó ingatlanhirdetés alapján azt is rangsorolta, hogy december első felében melyek voltak a legdrágább és legolcsóbb utcák. Az élen a tavalyi dobogós I. kerületi Úri utca áll, itt négyzetméterenként 2,3 millió forintot kérnek az eladó lakásokért. Az ezüstérmes az V. kerületi Széchenyi utca lett 1,9 millió forintos kínálati négyzetméterárral. A harmadik helyen szintén a Budai Várban található Tárnok utca végzett 1,7 millió forintos négyzetméterárral. A legdrágább utca kínálata itt látható.

 

Az összeállításból kiderül továbbá, hogy Magyarország legolcsóbb közterülete a Borsod megyei Karosban van, ahol a Petőfi Sándor utcai ingatlanokért négyzetméterenként átlagosan csak 19 ezer forintot kérnek. A legkedvezőbb árú utcák további dobogósai holtversenyben végeztek 25 ezer forintos kínálati négyzetméterárral. Ezeket a Békés megyei Eleken, a Borsod megyei Sárospatakon és a Somogy megyei Vízváron kell keresni.

A legolcsóbb utca ingatlankínálatát ide kattintva lehet megtekinteni.

 

Forrás: Ingatlan.com

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés