hirdetés

Partnereink

Egy újabb hónap a cselekvésre – itt a műanyagmentes július!

hirdetés

Egy újabb hónap a cselekvésre – itt a műanyagmentes július!

2011-ben Ausztráliából indult útjára, s ma már 170 országban több mint 120 millió ember vesz részt aktívan abban a figyelemfelhívó kezdeményezésben, amely a Plastic Free July, azaz Műanyagmentes Július nevet viseli. Egy hónapnyi idő nem sok, viszont kitűnő alkalom arra, hogy egy kicsit megálljunk és végiggondoljuk, hogy vajon mi magunk mit teszünk azért, hogy a bolygónk gyerekeink, unokáink számára is élhető legyen, vagy egyáltalán fennmaradjon.

Szembe kell néznünk ugyanis a ténnyel, hogy a globális felmelegedés és a klímaváltozás egyre inkább befolyásolja a mindennapjainkat is.

hirdetés

Gondoljunk csak az évi 10 millió tonna PET palackra, amely 4-szer érné körbe az Egyenlítőt, ha egymás mellé tennénk. Vagy az évi 18 milliárd eldobható pelenkára, amelynek elkészítéséhez 1 milliárd fa szükséges. És bár az elmúlt másfél évben talán kevesebb ruhát és felesleges tárgyat vásároltunk, és egészen biztosan sokkal kevesebbet utaztunk, repültünk, a környezetünket még így is jelentős mértékben károsítjuk. Hogy a földet megóvjuk, tudatosan csökkenteni kell a szén-dioxid-kibocsátást, redukálni a szeméttermelést, növelni az újrahasznosítást. És mindenekelőtt meg kell tanítani mindezt a jövő generációjának is.

A gyerekek bíznak abban, hogy nekünk, felnőtteknek minden helyzetre, kihívásra van egy biztos tervünk, mentőötletünk, valamilyen megoldásunk. A klímaváltozás azonban a felnőttek számára sem könnyed beszédtéma, bennünk is támadnak kérdések és kétségek, így hajlamosak vagyunk inkább figyelmen kívül hagyni a gyerekeink ezzel kapcsolatos kérdéseit és aggodalmait. Ezzel pedig akaratlanul is hozzájárulunk a klímaszorongásuk növekedéséhez.

Az Ipsos tavaly ősszel készített felmérést az Európai Környezetvédelmi Iroda (EEB) számára. A felmérésből kiderült, hogy az európai fiatalokat a klímaváltozás aggasztja leginkább, a globális felmelegedést az emberiség legsúlyosabb problémájának tartják. A BBC Newsround tavaly márciusi felmérése szerint pedig a megkérdezett 8 és 16 év közötti gyerekek közül minden ötödiknek volt már olyan rémálma, ami a klímaváltozásról szólt.

Természetes, hogy szülőként szeretnénk megóvni a gyerekeinket az olyan nehéz beszédtémáktól, mint a klímaváltozás, ám ez is egy olyan probléma, amely nem múlik el azzal, ha egyszerűen figyelmen kívül hagyjuk. Pedig a szakértők szerint nagyon fontos, hogy nyitottan és őszintén beszéljünk a gyerekekkel a klímaváltozásról, mert ezzel is enyhíthetjük a szorongásukat.

A szorongás mértéke csökkenthető, ha a passzív aggódás helyett az energiákat olyan cselekvésekbe fordítjuk át, amelyekkel magunk is tehetünk a környezetvédelemért. Üljünk le a gyerekkel és beszéljük meg együtt, mi az, amit már most is teszünk otthon a Föld védelme érdekében, milyen szokásaink vannak, amik a környezet védelme szempontjából kifejezetten hasznosak és milyen további egyszerű gyakorlatokat tudnánk otthon bevezetni.

Általános vélekedés szerint 21 nap kell ahhoz, hogy valami szokássá váljon. Nos, ennél picit többet, egészen pontosan 28 napot javasol az AbracadabraWorld Óvd a Földanyát! című digitális anyaga, mely családok, gyerekek számára készült, de akár óvodák, iskolák csoportjaiban is hasznos lehet a környezeti nevelésben. A program 4 tematika szerint ad 4 hétre szóló napi feladatot, melyet bárki könnyen teljesíthet.

  • Műanyagmentes mindennapok
  • Öko otthon
  • Zöld konyhatündérkedés
  • Kiskert

Ez az a 4 téma, amely köré vannak a feladatok csoportosítva, amelyek egyszerű gyakorlatok, a környezetvédelemmel és fenntarthatósággal kapcsolatos tudnivalókkal fűszerezve. Minden napra jut egy feladat, amely egy-egy pici lépés ahhoz, hogy tudatosabban éljünk és jobban figyeljünk a környezetünkre. Kezdődik onnan, hogy vásároljunk piacon, vigyünk magunkkal kosarat, dobozt, bevásárlótáskát, egészen addig, hogy miként ültessünk fűszerkertet vagy készítsünk rovarhotelt, cseréljünk egymás között könyveket, vagy miként hasznosítsuk a kiszuperált ruhadarabjainkat.

A program egyben egy önismereti utazás is, mert a feladatok segítségével felmérhetjük, hogy mi eddig mit tettünk meg a környezetünkért. Teljesíthetjük a programot egy lendülettel is, de az sem baj, ha csak 1-1 dolgot emelünk át a mindennapokba, vagy ha éppen nem egy hónap alatt végezzük el, hanem a saját tempónk szerint, részekre bontva.

Gondoljunk arra, hogy ha csupán 1-1 újdonságot fogad meg a család a program minden hetéből, már az is mennyivel több, mint ahogy eddig éltünk. Mert minden áldott nap tehetünk néhány lépést azért, hogy a bolygónk továbbra is az otthonunk, az élhető világunk maradhasson.

Forrás: Arterego

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés