hirdetés

Partnereink

Gundel Takács Gábor már nagyon készül a Dunai Regattára

hirdetés

Gundel Takács Gábor már nagyon készül a Dunai Regattára

Gundel Takács Gábor már nagyon készül a május 7-i Dunai Regattára, ahol evezős- és sárkányhajós futamokat közvetít majd. Ezúttal a népszerű műsorvezető nem csak szakemberként, hanem szülői szemmel is követi majd az eseményeket, ugyanis lánya is rajthoz áll.

Gundel Takács Gábor már izgatottan várja a május 7-i Dunai Regattát. Az egész napos ingyenes rendezvényen ugyanis lánya, a húsz éves Anna is versenybe száll: az egyik egyetem amatőr sárkányhajós csapatát erősíti. Édesapja a legnagyobb rajongója, aki a budapesti Műegyetem rakpartról szurkol majd egyetlen lányáért. „Idén immár negyedszer rendezi meg az Antall József Tudásközpont a Dunai Regattát, ami mindig nagyon jó hangulatú. Napközben egyetemi profi evezős- és amatőr sárkányhajó versenyek zajlanak, a parton különböző extrémsportokat is ki lehet próbálni, este pedig koncertekkel várják az érdeklődőket – ilyenkor kicsit én is megfiatalodom” - mesélte Gundel Takács Gábor, a rendezvény műsorvezetője és kommentátora, aki tavaly az ergométert is kipróbálta.

hirdetés

 „A sárkányhajózást én is kipróbáltam tavaly Kínában, ahol a sportnak több ezer éves hagyománya van: minden évben megrendezik a sárkányhajó ünnepet, amikor az egész ország a versenyekre figyel. A magyar csapatban én voltam a dobos, Kozmann Györgytöbbszörös világ- és Európa-bajnok, kétszeres olimpiai bronzérmes magyar kenus pedig a vezérevezős. A feladatom az volt, hogy az ő evezésével párhuzamosan doboljak, ezzel adva a ritmust a csapat többi tagjának is. Nem volt egyszerű feladat” – vallotta be a műsorvezető, aki azt is elmondta, hogy az idei Dunai Regattára igazi világklasszis egyetemi csapatok is érkeznek, hogy versenybe szálljanak a profi magyar együttesekkel. „Idén az Oxford és a Cambridge nagy múltú angol egyetemek profi evezősei is vízre szállnak majd, és megmérkőznek hat magyar egyetemi csapattal – izgalmas versenyre számíthatunk. Jó alkalom ez arra is, hogy a külföldi fiatalok megismerkedjenek Budapesttel, és jó hírét vigyék országunknak” – mondta el Gundel Takács Gábor.

Szöveg, fotók: Red Lemon Media

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés