hirdetés

Partnereink

Zenével gyógyítanak az európai orvosok júniusban

hirdetés

Zenével gyógyítanak az európai orvosok júniusban

A zene gyógyító erővel bír – szokták mondani, s ez különösen igaz lesz most júniusban, ugyanis az Európai Orvosok Zenekara (European Doctors Orchestra) 10 év után ismét Magyarországra látogat.

A szervezők és a fellépők minden érdeklődőt szeretettel várnak a jótékonysági hangversenyen, amelyen Debussy, Brahms és Bartók munkásságából is hallhatunk majd szemelvényeket, a koncert bevételét pedig teljes egészében a Heim Pál Gyermekkórház- és Ifjúsági Pszichiátriai Osztály javára fordítják.

hirdetés

A zenekar 12 évvel ezelőtt alakult meg, azóta Európa-szerte tartanak koncerteket, bevételükkel mindig az adott országban élő gyerekek kórházi ellátását, kezelését támogatják. Tagjaik olyan európai orvosok, akik elsődleges hivatásuk mellett magas szintű zenei képzettséggel rendelkeznek, több mint 80 fős táborukat öt magyar orvos is erősíti.

Legutoljára 2004-ben koncerteztek Budapesten, idén a Zeneakadémián várják az érdeklődőket és a támogatókat egy nagyszerű szimfonikus előadással.

Időpont:              2016. június 12. 19:30

Helyszín:              1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8. (Zeneakadémia nagyterme)

Műsor:                Debussy: Egy Faun Délutánja

                               Bartók: I. Hegedűverseny (Sz. 36, BB 48a)

                                                               - szünet -                 

                               Brahms: IV. Szimfónia (Op. 8)

Vezényel:           Christopher Morris Whiting

Szólista:               Kokas Katalin – hegedű

Jegyek a jegy.hu, zeneakademia.hu oldalon vásárolhatók, vagy személyesen a Zeneakadémián.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés