hirdetés

Partnereink

Vándor Éva: „Akit szeret az ember, azt nem kíméli!”

hirdetés

Vándor Éva: „Akit szeret az ember, azt nem kíméli!”

Óriási erővel kavarja fel az eddig csendesnek hitt családi állóvizet új szerepében Vándor Éva. A  Meryl Streep nyomdokaiba lépő színésznő a Pulitzer- és Tony-díjas Augusztus Oklahomában című darabban éles eszű, könyörtelen családanyát alakít, aki sorra rántja le a leplet az eddig elhallgatott problémákról. A Jászai Mari-díjjal kitüntetett színésznő szerint a szúrós, erős, magányos betegségében mégis esendő nőalak körül felsejlik az örökérvényű igazság, amely szerint sokszor azzal vagyunk a legkíméletlenebbek, akit igazán szeretünk.

Egy nehezen szerethető, kegyetlenül erős anyafigura bőrébe bújik Vándor Éva május 19-én a József Attila Színház pódiumán.  A Meryl Streep által megformált filmszerep után négy évvel most a Jászai Mari-díjas hazai színművésznő vállalkozik a nem mindennapi feladatra, hogy megélt helyzeteiből merítve hitelesen alakítsa a démoni méhkirálynő kirohanásainak ezerárnyalatú, izgalmas jeleneteit. 

hirdetés

A gyógyszerfüggő, halálos betegségben szenvedő passzív-agresszív családanya megkomponálása igazi kihívást jelent a színésznőnek, aki sajnos már maga is átesett családi tragédián. A művésznő ugyan csak egyetlen lányt nevel, de hosszú házasságában már ő is megélt mindent, amit csak lehetett, így nem újszerűek számára az olyan nehéz lélektani helyzetek, amikor a családi összetartás ellenére megbántjuk azt, akit szeretünk.

„Mert van olyan, hogy rettenetesen vágyunk a szeretteinkre, de ezt nem tudjuk kimutatni. Akit nagyon szeret az ember, azt nem félti, azt aztán gyepálja, nem kíméli, de különben meg remeg érte, annyira szereti” – magyarázta Vándor Éva.

 A színésznő szerint a Zenthe Ferenc Színház vendégjátékának krimiket idéző, fergeteges, és viharos jelenetei minden nézőnek tartogatnak ismerős helyzeteket.

 „Ezt a csodálatos darabot mindenki tudja valahová rokonítani, az szinte biztos, és most nemcsak a veszekedésekre és kis csalásokra gondolok. Van a darabban egy gyönyörű szerelmi szál is, amelynek éppen az a szépsége, hogy nem jöhet létre. A néző apránként kapja meg ezeket a tudásokat és a legiszonyúbb tudást, a kikristályosodott és egyben szívszorító végkifejletet kapja meg a legvégén, akár csak egy jól felépített krimiben”- tette hozzá.

Szöveg, kép: Positive Communications Kft.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés