hirdetés

Partnereink

A Belau a VIVA májusi kedvence

hirdetés

A Belau a VIVA májusi kedvence

Van úgy, hogy lassítani kell, megállni egy rövid időre és a mindennapi stresszből elmenekülni egy nyugodt, békés világba. A Kedves Péter és Buzás Krisztián alkotta Belau formáció pontosan ezt az elvágyódó hangulatot hozza idilli, tengerparti stílusú hangzásvilágukkal. Bemutatkozó nagylemezük, az Odyssey nemrég Fonogram-díjat kapott az év elektronikus zenei albuma kategóriában, Wicked című klipjüket pedig a VIVA májusban Push felfedezettnek választotta. 

A Belau kezdetben szóló projektként, később duóvá bővülve tűnt fel a magyar zenei palettán, körülbelül egy éve. A különleges zenei projekt által megzenésített világában az elvágyódás és a reményteli hangulat találkozik aktuális elektronikus zenei alapokkal. A céljuk, hogy gondolatban olyan áhított helyekre kalauzolják hallgatóikat, ahova titkon önmaguk kívánnak eljutni. A formáció első lemeze, The Odyssey címmel jelent meg, amely nemrég Fonogram-díjat kapott az év elektronikus zenei albuma kategóriában. 

hirdetés

„Nagyon örültünk, hogy a Wicked lett a VIVA Push felfedezettje, hiszen igyekszünk nagy hangsúlyt fektetni a klipjeinkre is. Fontos számunkra, hogy külföldön is minél több lehetőséget kapjunk, amihez elengedhetetlen a minőségi vizuális megjelenés. A dal egyfajta kettősségről szól, amit igyekezett a rendező, Szabó Péter is megjeleníteni a képi világban. A Wicked videót Svédországban, egy különleges nemzeti parkban forgatták, azonban a félig svéd énekesnő, Antonia Vai pont Budapesten volt, így végül nem szerepel a klipben” – mesélte Kedves Péter. 

A frontember azt is elárulta, hogy az instrumentális dalokon kívül fiatal tehetséges énekesnők is jelentős szerepet kaptak a The Odysseycímű albumon, így például Dallos Bogi, Herrer Sára, Myra Monoka, Szécsi Böbe és a fent említettAntonia Vai. Az így született dalok egy különleges utazást zenésítenek meg a Földközi-tenger térségében és ezt a világot szeretné a formáció átadni közönségüknek. 

A Belau fennállása óta már több sikert is a magáénak tudhat, a tavalyi évben több portálon is bekerültek az év legjobb dalai, valamint klipjei közé. A zenekar kiemelt célja, hogy minél több emberhez eljuttassák mondanivalójukat, zenéjük fő üzenetét. A fiatal csapat egy év alatt közel 60 koncertet adott 7 országban, beértve a régió legnagyobb eseményeit: Sziget, Balaton Sound, és a tavaly Európa legjobb fesztiváljának választott kolozsvári Untold. Idén nyáron is jelen lesznek hazánk legnagyobb fesztiváljain, és még több állomásos külföldi turnéjukat is folytatják.

A VIVA minden hónapban extra megjelenési lehetőségekkel támogatja a legtehetségesebb fiatal előadókat és formációkat. A VIVA Push májusi kiemeltje a Belau és a Wicked című szám.

Szöveg, képek: Redlemon.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés