hirdetés

Partnereink

Kifulladóban van a lakáspiac lendülete

hirdetés

Kifulladóban van a lakáspiac lendülete

A múlt évben konszolidálódás jeleit mutatta magyarországi lakáspiac, ez részben abból látható, hogy az adásvételek száma az előzetes adatok alapján 2,2 százalékos emelkedést mutat az egy évvel korábbi 9 százalékos bővülés után - derül ki az ingatlan.com KSH legfrissebb - előzetes - jelentésén és saját adatokon alapuló elemzéséből.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: “A teljes lakáspiaci forgalomra vonatkozóan nincsenek meg a végleges adatok, tavaly összesen 150 ezer lakásadásvétel történhetett.”

hirdetés

Vidéki gyorsulás kíséri a budapesti lassulást

Az egész éves adatok egyértelműen megerősítik azt a múlt év közben kirajzolódó folyamatot, hogy a vidéki lakáspiac megkezdte a felzárkózást Budapesthez a drágulás szempontjából. Budapesten a KSH hivatalos adatai szerint 2017-ben a használt lakások átlagos négyzetméterára 415 ezer forint volt. Ez jelentős, 15 százalékos drágulást jelent, ugyanakkor ez a tempó lényegesen elmarad az egy évvel korábbi 24 százalékos áremelkedéstől. Miközben a fővárosban lassabban drágultak a lakások, vidéken gyorsabban nőttek az árak. A megyeszékhelyeken az egy évvel korábbi 11 százalék után 13 százalékkal 205 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár. A vidéki városokban pedig 6-ról 7 százalékra nőtt az áremelkedés üteme, ez pedig 147 ezer forintos átlagos négyzetméterárat eredményezett.

Lélektani határok 7 milliótól 30 millióig

A 2017-es hivatalos adatok alátámasztják az ingatlan.com korábbi elemzéseit, amelyek szerint a fővárosban még mindig a 30 millió forint jelenti a lélektani határt, mivel a lakásvásárlók 75%-a ennél olcsóbb lakóingatlant keres. Ez látható abból is, hogy hivatalos adatok szerint a múlt évben eladott budapesti használt lakások 80 százaléka 30 millió forintnál olcsóbban talált gazdára. Balogh László szerint a lakásvásárlók az ingatlanpiac lassuló lendülete ellenére sincsenek könnyű helyzetben. A 30 millió forintos lélektani határnál olcsóbb ingatlanok ugyanis idén áprilisban az ingatlan.com-on hirdető magánszemélyek teljes fővárosi használtlakás-kínálatának 43 százalékát fedték le. Az ország többi részén is megfigyelhető lakáspiaci lélektani határ: a megyeszékhelyeken a 15,5 millió, a vidéki városokban pedig a 14,5 millió forintnál olcsóbb lakások adták a 2017-es teljes forgalom 80 százalékát. A községekben megfigyelhető lélektani értékhatár, még ennél is jóval szerényebb, 7 millió forint volt.

Balogh László elmondta, hogy a lakáspiac lendületének visszaesése még nem jelent trendfordulót, tehát még nem lehet kalkulálni az árak csökkenésével. “Az elkövetkezendő időszakban viszont tovább enyhülhet az áremelkedési ütem, és a vevők alkupoziciója is erősödhet.” - tette hozzá az ingatlan.com szakértője.

Forrás: ingatlan.com

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés