hirdetés

Partnereink

Rengeteg magyar film, rajzfilm, dokumentumfilm és koncert vár

hirdetés

Rengeteg magyar film, rajzfilm, dokumentumfilm és koncert vár

Szombat délután Makk Károly filmjével, a Fűre lépni szabad c. klasszikussal készül a Duna Televízió 15.05-től, Tolnay Klári, Páger Antal és Maklári Zoltán főszereplésével. A Gasztroangyal menetrendszerűen, szombat délután öttől érkezik a képernyőre, ezúttal Egyházaskozár ízeivel. Este 20.35-től Mona Lisa mosolya várja a tévénézőket a Dunán, majd 22.40-től aFedőneve: Donnie Brasco c. amerikai krimivel készül a csatorna.

A Duna World szombat este nyolctól a két nemzetiségi filmmel is készül: elsőként  a Hát annak születtem, majd 20.30-tól A hegedű dallamán c. filmet láthatják nézőinka Dokuzóna műsorunkban. Hétvégén debütál a Lengemesék c. magyar rajzfilmsorozat az M2 gyerekcsatornán, melynek epizódjait ezentúl szombatonként és vasárnaponként 13.10-től láthatja az M2 közönsége.

hirdetés

Este kilenctől az M2 Petőfi TV műsorán a zenéé a főszerep, először a Nagy-Szín-Pad elődöntőjét, az Amigod és a JETLAG produkcióját követhetik nézőink szerte az országban HD minőségben is, majd Parov Stelar és Orkestra Mendoza koncertezik az ifjúsági csatornán. Az M3 retroadó Az ördög cimborája című tévéjátékkal készül szombat este 21.25-től, amelyet 23.05-től a Szamuráj című magyar balettfilm követ.

Vasárnap, május első vasárnapján az M2 gyerekcsatornán anyák napja alkalmából, a reggel ötkor induló mesemaraton mellett, a nap folyamán többször beköszönnek a Hetedhét kaland című műsor gyerekszereplőitől, akik saját készítésű ajándékokkal lepik meg édesanyjukat.

Vasárnap a Déli Híradó után 12.50-től Jó ebédhez szól a nóta a Dunán, majd 13.25-től gyönyörű tájakra kalauzol a Vad Magyarország - A vizek birodalma c. dokumentumfilm.15.20-tól magyar vígjátékot ad a csatorna Budai cukrászda címmel, Gózon Gyula, Perényi László és Perczel Zita főszereplésével. Az M3 retroadón 19.55-től szintén magyar klasszikust, a Fügefalevél című filmet láthatják nézőink Bessenyei Ferenc, Halász Judit és Sinkó László főszereplésével. Az M5 oktatási, kulturális és ismeretterjesztő csatorna vasárnap este hattól A remény hajtásai - Jane Goodall Budapesten c. műsort, majd 18.25-től A vadmacska kilencedik élete c. magyar dokumentumfilmet sugározza. Az M5 vasárnap esti filmje ezúttal az Amerikai rapszódia című alkotás 21.15-től, míg az M2 Petőfi TV Filmklubjában 21.10-től a Philomena - Határtalan szeretet című filmet láthatják nézőink, melyet egy magyar kisjátékfilm, az En passant követ, Oláh Kata rendezésében.

Szöveg: MTVA Sajtóosztály

Fotó: TV24

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés