hirdetés

Partnereink

A Nagy-Szín-Pad! győztese 2018-ban az APEY & THE PEA

hirdetés

A Nagy-Szín-Pad! győztese 2018-ban az  APEY & THE PEA

A VOLT Produkció és a Petőfi Rádió ötödik alkalommal megrendezett, közös tehetségmutató versenyének fődíját a közönségszavazatok alapján 2017-ben az APEY & THE PEA nyerte, így idén a Sziget fesztivál, a Telekom VOLT fesztivál, a Strand fesztivál, és a Campus fesztivál mellett a MOL Nagyon Balaton rendezvényeire és az Akvárium Klubba is meghívást kap, valamint, fellép a Petőfi Zenei Díj nagyszabású showműsorában, egy videoklip elkészítésére is lehetősége nyílik, és egy évnyi energiaital ellátással is gazdagodik a Red Bull felajánlásával.

Az Apey & the Pea képviselheti Magyarországot a 2019-es Eurosonic Festivalon, valamint a Visegrádi Csoport 2017-2018. évi magyar elnöksége alkalmából a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával egy lengyel és egy cseh fesztiválon mutatkozhat be, míg Antonia Vai egy szlovák fesztiválon léphet színpadra, NB pedig a dunaszerdahelyi Fröccsfeszt nagyszínpadán játszhat.

hirdetés

Az ötödik alkalommal megrendezett Nagy-Szín-Pad!-on az elmúlt évben beérkezett szakmai ajánlások alapján már kialakult rajongótáborral rendelkező, klubszinten népszerű, és a Petőfi Rádióban is jelen lévő előadók és zenekarok kaptak lehetőséget nagyszínpad-érettségük bizonyítására. A tehetségmutatóként aposztrofált megmérettetés célja az volt, hogy ezeknek a tehetséges előadóknak lehetőséget biztosítson a nagyobb közönség előtti bemutatkozásra. “Az idei mezőny rendkívül színes volt, a könnyűzene szinte minden műfaja képviseltette magát egy-egy előadóval. Volt közöttük, aki már nagyobb koncerttermeket is képes önállóan megtölteni, akadt, aki folyamatosan turnézva csak a nagy kiugrás lehetőségére várt, míg mások vitathatatlan rádiós slágereket tudhattak magukénak, vagy épp külföldi sikereket arattak az elmúlt évben. Biztosra veszem, hogy az idei Nagy-Szín-Pad! nem csupán a győztes, de minden résztvevő számára nagy élményt jelentett és a vele járó publicitás segíti őket a karrierjük során”- mondta Lobenwein Norbert, a Nagy-Szín-Pad! alapítója.

Az Akvárium klubban lezajlott elődöntős koncerteket és a döntőt a facebookon és több felületen is zajló közvetítés segítségével élőben nézhették az érdeklődők, a Petőfi TV pedig izgalmas interjúkkal, backstage infókkal jelentkezett a helyszínről.

Az elődöntők során a korábbi Nagy-Szín-Pad! résztvevőkből álló, 10 tagú CREW (Lábas Viki (Margaret Island), Marsalkó Dávid (Halott Pénz), Puskás Peti (The  Biebers), Kirchknopf Gergő (Ocho Macho), Kamau Makumi “Kama” (Mary Popkids), Csorba Lóci (Lóci játszik), Schoblocher Barbi (Blahalouisiana), Henri Gonzo (Fran Palermo), Czeglédi Szabolcs (Run Over Dogs), valamint Sarkadi Miklós (Dope Calypso) is pontozta a produkciókat, a 3 döntős személyét a közönségszavazatokkal összesített eredmény adta ki. “Volt, aki a CREW szavazataival elhúzott, míg más hátrányból indult, de olyan energiákat mozgatott meg a közönség buzdításakor, hogy végül rendkívül szoros verseny alakult ki az indulók között, és volt, ahol csak néhány tucatnyi szavazat döntött”- árulta el Filutás Anna, a Nagy-Szín-Pad! projektvezetője.

A Nagy-Szín-Pad! résztvevői, az Amigod, Antonia Vai, az Apey & the Pea, a Belau, a ByeAlex és a Slepp, a JETLAG, az NB és a Soulwave meghívást kaptak a Sziget, a Telekom VOLT, a Strand és a Campus fesztiválra, valamint a MOL Nagyon Balaton rendezvényeire is. 

A döntőbe Antonia Vai, az Apey & the Pea, valamint az NB jutott, közülük az elődöntő végeztével újraindított közönségszavazás az Apey & the Pea-nek hozta meg a győzelmet, így idén a felsorolt fesztiválok, nagyszínpadán koncertezhet, meghívást kap a Petőfi Zenei Díj nagyszabású showműsorába, amelynek idén a STRAND Fesztivál ad otthont, lehetősége nyílik egy videoklip elkészítésére is, amelyhez 1 millió forint áll majd a rendelkezésére, valamint a Red Bull felajánlásával egy évnyi energiaital ellátással is gazdagodik.

A Visegrádi Csoport 2017-2018. évi magyar elnöksége alkalmából, a Magyar Turisztikai Ügynökség jóvoltából az Apey & the Pea bemutatkozhat a lengyel Woodstock és a cseh Rock for Churchill fesztiválon, Antonia Vai meghívást kapott a szlovák Grap fesztiválra, valamint előzenekarként léphet fel a Budapest Park és az Akvárium Klub egy-egy kiemelten jelentős eseményén.

Az NB a dunaszerdahelyi Fröccsfeszt nagyszínpadán koncertezhet, a közmédia fődíjaként pedig az Apey & the Pea képviselheti Magyarországot a 2019-es Eurosonic Fesztiválon, Hollandiában.

Szöveg, kép: PressPresso

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés