hirdetés

Partnereink

New Level Empire születésnap!

hirdetés

New Level Empire születésnap!

Október 19-én az Akvárium NagyHall-jában ünnepli megalakulásának hatodik évét a zenekar. Különleges duettel, meglepetésvendégekkel és megannyi rádiós slágerrel várják a közönséget.

„Bár a világon az elektronikus pop zene a hip-hop mellett a második legnépszerűbb műfaj, hazánkban valamiért nekünk ezt sokkal nehezebb volt felépíteni. Szerencsére a rádiók nyitottsága és a közönség mindvégig visszaigazolta, hogy jó úton járunk.” – foglalja össze az elmúlt éveket dj Newl, a zenekar dobosa. A New Level Empire karrierje A dal-os bemutatkozásukat követően nyílegyenesen ívelt felfelé, és mára a hazai rádiók egyik legjátszottabb együttesévé vált. A Megtörténtünk idén nyolc hétig vezette a Mahasz rádiós listát, a Valahol az év legtöbbet játszott rádiós slágere volt, de a Belédfulladnék is Mahasz lista vezető volt, és sorolhatnánk még… Születésnapi koncertjükön ezeket a dalokat és természetesen az összes további NLE slágert meghallgathatjuk élőben.

hirdetés

A New Level Empire híres arról, hogy más művészekkel együttműködve is alkot, dolgoztak már együtt AK26-tal, a Republic-kal…, és október 19-én a legújabb duettjükről is lerántják a leplet. További meglepetés koprodukciók mellett az Akváriumban lesz téli daluk élő premierje, amelyben Zola Lolával énekel duettel. Az angol nyelvű dalban Lola egy magyar nyelvű betétet ad elő. A Guide you home című új dalhoz októberben egy klipet is forgatnak.

„Lolát még a VIVA-s korszakomból ismerem, mindig is csíptem, nagyon kedves lány. Duettünknek története is van. Korábbi együttesemmel Hatvanban koncerteztünk tíz éve. Lola hatvani lány, így felkértem egy közös éneklésre szülővárosában, amivel nagy sikert arattunk akkor.” – meséli Zola, az NLE énekese.

„Az őszi koncert mindig összefoglalása az adott évnek. Engem igazából a fellépések töltenek fel, ezért csinálom. Nagyon sokat ad nekem, hogy miután otthon ülök a kanapén és írom a szöveget, egyszer csak ott állok a színpadon és több száz ember énekli velem együtt a saját gondolataimat, érzéseimet. Ez mai napig egy csoda számomra!” – fejti ki Zola, aki egyben a zenekar összes dalának a szövegírója.

Forrás: NAP Média

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés