hirdetés

Partnereink

Idén is lesz Passió Magyarpolányban!

hirdetés

Idén is lesz Passió Magyarpolányban!

Az 52. Eucharisztikus Kongresszus évében idén sem maradnak el a Passió előadások Magyarpolányban. A helyzethez igazodva most új időpontban, augusztus 19-29-ig összesen hat előadásra készülnek a falu lakosai.

Magyarpolány egy igazi csodafalu, ahol az is megtörténhet, hogy reggel még péksütit veszünk a hölgytől, aki este már Mária Magdolna szerepében nyújt felejthetetlen alakítást a nézőknek. A Passió játékok alkalmával a falu lakói profi színészekké alakulnak át, és a Kálváriadomb festői környezetében varázsolnak vissza minket a bibliai időkbe.

hirdetés

Így fordulhat elő az, hogy a naplementét követően a pék, a hentes, a mezőgazdász, a polgármester…, kicsik és nagyok Húros Annamária korhű jelmezeibe bújva a kort megidéző díszletek között az amatőr színjátszás magaslatait tárják elénk. Az előadásokon kizárólag Jézus szerepében láthatunk hivatásos színészt. Dávid Roland énekes-színészt – akit idén második alkalommal láthatunk a darabban – mondhatni Isten is erre a szerepre teremtette; karakterével hitelesen formázza meg Krisztus történetét az utolsó vacsorától egészen a mennybemenetelig.

Több mint negyedévszázados hagyományra tekint vissza a Magyarpolányi Passió, amit az Europassió szövetségbe is felvettek.

A Veszprém megyében található, Európa Nostra-díjas helységben a passiójátszás hagyománya egészen a ’90-es évek elejére nyúlik vissza. 2015-től megújult formában várják a nézőket. Az új rendezésű darab forrásanyagaként a szövegírók (Katona Imre, Németh Ervin és Pataki András) a XVII. századi passiójátékokat, a csíksomlyói misztériumokat, valamint a Károli Gáspár fordításában készült Bibliát használták. A Magyarpolányi Passióban meghatározó szerepet kapnak az élőzenés dalok, melyeknek zeneszerzője Szarka Gyula, Kossuth-díjas énekes, gitáros, zeneszerző, a Ghymes együttes alapító tagja. A darab rendezője 2015 óta Pataki András, a soproni Petőfi Színház igazgatója.

Ha már ellátogatunk Magyarpolányba, érdemes több időt rászánni erre a kivételesen szép településre. 83 népi műemléki épületből álló Falumúzeuma, a síkság és a hegyvidék törésvonalán elhelyezkedő környezeti adottságai és vendégszerető lakosai nem mindennapi kikapcsolódást garantálnak az odalátogatóknak!

 

Magyarpolányi Passió

augusztus 19, 20, 21, 24, 27, 29. 21:00 óra

Magyarpolány, Kálváriadomb

Jegyár: 3.000 Ft

(20 db feletti rendelés esetén 2.500 Ft/fő; gyerekjegy 18 éves korig: 1.500 Ft/ fő)

Jegyrendelés: telefonon: +36 20 387- 6761 telefonszámon vagy online: magyarpolany.hu/jegyrendeles

A Magyarpolányi Passió fővédnökei: Böjte Csaba ferences rendi szerzetes és Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár.

forrás: NAP Média

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés