Amit a keringőről, az udvari, illetve a modern táncról tudni érdemes

A tánc elemi vonzerejével kevés művészeti ág vetekedhet. Számtalan formája van, kifejezheti a spontán érzelmi kitöréseket, de lehet rendkívül fegyelmezett is, a tökéletes szakmai tudás bizonysága.

Udvari tánc

Az európai tánctörténet sokat köszönhet a nagy királyi udvaroknak. Az udvari táncok eredetileg paraszttáncok - például a branle -kicsiszolt, bonyolult, előkelő változatai voltak. A XVI. századra azonban új udvari táncok jelentek meg, például a pavane és a galliard, ezek már bonyolult lépéseket, apróbb szökelléseket tartalmaztak, sőt a volta nevű táncban a férfi-táncos föl is emelte hölgypartnerét.

Volt még egy lényeges változás: noha az udvari mulatságokban fontos szerep jutott a csoportnak, a férfi és a nő alkotta táncpáros egyre inkább a tánc alapegysége lett, ellentétben más kultúrák gyakorlatával. Az erotika, mint a tánc lényeges eleme, csak a XVIII. század kedvelt táncában, a menüettben juthatott kifejezésre, az ugyanis a táncoló pár közötti gyengéd évődést jelenítette meg.

A XVIII. században nagy társadalmi változások mentek végbe. A polgárság meggazdagodott. Tánctermek és egyéb szórakozóhelyek nyíltak, főképp a fürdőhelyeken és a nagyobb városokban. A felszabadultabb légkörben szokássá vált a táncpartner fel- és lekérése - mindenki azzal járhatta, aki tetszett neki. Addig ki-ki csak a hozzá társadalmilag legközelebb álló személyekkel táncolhatott.

Keringő

A század végén új tánc hódított, minden korábbit elsöprő népszerűséggel. Manapság el sem tudjuk képzelni, mekkora hatást keltett a keringő - a férfi és a nő majdhogynem egymást átölelve pörgött a parketten! Megjelenésekor mindenesetre forradalmian új jelenség volt. Az erkölcscsőszök gyalázatosnak tartották ugyan, de a keringő azóta sem ment ki a divatból, fölzárkózott mellé az életörömöt sugárzó polka, majd számos egyéb páros tánc is.

Az udvari látványosságokból nőtt ki a hivatásos táncművészet. Az előadásokat immár nem palotákban, hanem színházakban tartották- Ebből a közegből fejlődött ki sajátságos szabályaival és gesztusnyelvével a balett, az a műfaj, amelyet Szentpétervártól Londonig nagyon sokan kedveltek. A XIX. század végére a romantikus és a klasszikus balett helye megszilárdult a színpadi művészetek között. Gyagilev társulata, az Orosz Balett 1909-től keltett szenzációt modern bemutatóival; merész újításaik nagyban hatottak a társművészetekre is. Produkcióik azonban még mindig balettek voltak, nem szegték meg a műfaj alapszabályait.

Modern tánc

Nagyjából ugyanekkor még radikálisabb változások kezdődtek; megjelent a modern tánc. Ez lényegében szakított a balett minden hagyományával, elutasította a többnyire tündérmeséken alapuló történeteket és a kecses, kifinomult mozgást. Elsődleges célja az volt, hogy megvalósítsa a kifejezés teljes szabadságát. Az amerikai lsadora Duncan - e törekvések elismert tolmácsolója - mezítláb, libegő, könnyű leplekben táncolt. Tehetsége és izgató személyisége életében sokakat vonzott, közönsége rajongva ünnepelte, míg 1927-ben egy tragikus baleset véget nem vetett életének. Maradandó hatású iskolát azonban nem teremtett. A szintén amerikai Martha Graham viszont éppen arról nevezetes, hogy hosszú élete során a klasszikus balettől teljesen eltérő, független és elismert műfajjá fejlesztette a modern táncot.

Martha Grahamet a modern tánc legkiválóbb koreográfusaként tartják számon. 1991-ben, 96 éves korában hunyt el. Témáit az amerikai történelem legendáiból és eseményeiből merítette, s a balettben addig ismeretlen lélektani erővel telítette meg táncait. A szélsőségesen változó, hullámzó érzelmeket például olyan szokatlan testmozgásokkal érzékeltette, amelyeket a balettrajongók egyenesen visszataszítónak láttak. A táncosok testén vonagló rángások futottak végig, lekuporodtak, olykor a színpadra zuhantak. Mindez bizony nagyon is ellenkezett a klasszikus képzésű balett-táncosok könnyed, légies stílusával.