hirdetés

Partnereink

Arany páva – Január 6-tól minden vasárnap

hirdetés

Arany páva – Január 6-tól minden vasárnap

Sebő Ferenc jóvoltából a Fölszállott a páva számos évada alatt megtanulhattuk, hogy az adatközlő a népzenében az a naiv művész, akinek jóvoltából a népzenekutatók gyűjtik a népdalkincset, míg a hagyományőrzők, általában olyan zenészek, akik ezeket a műveket újra színpadra állítják.

Az 1973-ban megrendezett Aranypáva című televíziós vetélkedőben adatközlők és hagyományőrzők egyaránt felsorakoztak, hogy bemutassák a Kárpát-medence színes népzenei kincseit, majd a nézők és a zsűri szavazatai alapján eldőljön, ki képviseli hazánkat a nemzetközi népzenei verseny döntőjében. Örömünkre szolgál, hogy az elődöntőket  hiánytalanul megőrizte archívumunk, így az összes magyar versenyzőt újra láthatják több mint 45 év múltán a képernyőn. A műsorvezetők, Kudlik Júlia és Antal Imre a kor legnépszerűbb televíziósai, akik bebizonyítják, hogy a népzene is testhezálló számukra, sőt! Az elődöntők során Kudlik Júlia dalra is fakad.

hirdetés

Az első elődöntő versenyzői: Deme Dezső, Dédestapolcsányi Citerazenekar, Tápiószecsői Menyecskekoszorú, Mazsaroff Mária, Hollókői Asszonykórus, Legéndi Asszonykórus, Turai Trió (Sára Ferenc, Szaszkó József, Tóth L. Mihályné) Taktaszadai férfikar, Sütő Gyula, Csolnoki Német Trió.

Arany páva – első elődöntő – M3 2019. január 6. vasárnap 12:15, ismétlés : január 10. csütörtök 23:35.

M3 – Az érték érték marad!

Szöveg, fotó: MTVA Sajtóosztály

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés