hirdetés

Partnereink

Babel Sound: színház a Balatonnál

hirdetés

Babel Sound: színház a Balatonnál

A nemzetközi kulturális színtér izgalmas szereplőit sorakoztatja fel Balatonbogláron a Babel Sound június 19-24. között. A zene határokon átívelő változatosságát egy nagy, színes csokorban bemutató fesztivál – túllépve a műfaj határain –, a tánc és a színház varázslatos világát is megidézi a Babel Sound/Kultkikötő színpadán, hat napon át.

Július 19-én este Szalóki Ági és a Cabaret Medrano nyitja a sort a Bohém Világ című zenés darab bemutatójával, megidézve a ’boldog békeidők’, azaz a két világháború közti kabaré világát. Tavaly év végén a Művészetek Palotájában Ági és Kamondy Imre, a Cabaret Medrano vezetője már szerepeltek közösen a Marton László által rendezett Kabaré című produkcióban, ahol megidézték a klasszikus pesti kabaré világát. Ez az előadás adta az ötletet a közös koncerthez.

hirdetés

 Amikor a koncert tervéről beszélgetni kezdtünk, dalok, előadók, zeneszerzők kerültek szóba. Ella Fitzgerald és Piaf dalait én javasoltam, mivel a Karády-műsorom repertoárját idén nemzetközi előadók dalaival is kiegészítettem. Nem jellemző rám, hogy angolul énekeljek, sem az, hogy jazzsztenderdeket vagy chansont adjak elő, de most úgy éreztem, eljött az ideje, hogy kipróbáljam magam. A saját szám íze szerint, de az eredeti előadók iránti tisztelettel éneklem majd a dalokat.” – mesél a műsorról Szalóki Ági énekesnő. „Amikor a Cabaret Medranóval a saját színpadi karakteremről beszélgettünk, felmerült a börleszkből ismert bohóc-karakter. Számomra ez új szerep a színpadon, de a mindennapokban sokszor érzem magam börleszkfigurának, így van miből ihletet merítenem.” – teszi hozzá, majd Kamondy Imre egészíti ki: „a Medrano jazzes sanzonos kuplés-burleszk dalait válogatjuk a közös dalok mellé.  A koncert hangulat lesz mérvadó, de lesz pár rövid kabaré jelenet Tóth József és Ruszina Szabolcs színészek közreműködésével”.

Az is kiderült, hogy a Balaton Ági és Imre számára is meghatározó hely. Áginak gyerekkori élményei kapcsolódnak hozzá, illetve mint mondja, több éve a Balaton parton kapcsolódik ki – jógatáborba jár. „Évtizedek óta rendszeresen járok a Balatonra, sőt, a dalszövegek nagy részét is ott írtam” – meséli Imre, aki nem először lép fel a Babel Sound Fesztiválon; „a Babelen többször felléptünk a Medranóval valamint a Nagy színpad büféjének a csoportvezetője is voltam egy alkalommal, és szerveztem felolvasást meg kiállítást is a fesztiválra.” – mondja büszkén.

Ezt követi július 20-án a ’Boomerang Baby - Marlene Dietrich ABC’ balatoni premier bemutatója. 

Marlene Dietrich német színésznő dalaival, személyiségével az egész világot meghódította. 1930-ban amerikai filmsztár lett, és soha nem tért vissza Hitler Németországába. Világnézetét, dinamizmusát, a férfiakról és nőkről alkotott véleményét, és világhírű dalait tolmácsolja Fullajtár Andrea sok humorral, és jazz-zenekari kísérettel. „Beszólt Hitlernek és Goebbelsnek, együtt utazott a frontra a katonákkal. Egy emberjogi aktivista és egy pacifista keveredett benne. Magyarországon még egyáltalán nem adták ki izgalmas írását, a Dietrich ABC-t, amiben az ABC betűihez szavakat rendelt, és mindegyikhez írt pár mondatot. Rengeteg humor, emberismeret van benne” – mesél Marlene-ről Andrea.

Július 21-én a Freak Fusion Cabaret előadása a múlt századi vándorcirkuszok misztikus világába repít. Sötét humor és varieté hangulat. A látványos zsonglőr, akrobata, légtornász és burlesque táncjelenetek előadói a hazai underground cirkuszi élet k-rémjei! 

A Holdviola látványos, minden részletében aprólékosan kidolgozott élő, táncszínházi előadást mutat be július 22-én. Ők a pszichedelikus crossover varázslói. Előadásuk a tradicionális zene, a színház és az elektronikus hangzás ötvözete.

TranszOrient – egy keleti álom címmelkifejezetten a Babel Soundra készül Mahasti és világbajnok hastáncos csapata, az ország legjobb, válogatott hastánc művészei egy látványos show-műsorral. A táncművészeten keresztül a keleti fűszerek illata és egy szemet kápráztató vizuális élmény vár július 23-án a Kultkikötő színpadán.

A spanyol Pere Martinez Barcelona flamenco hercege, aki őszintén adja át a latin életérzést a jellegzetes tört ütemekkel, tapssal és karakteres, finom gitárpengetéssel kísérve. Érzelmekkel teli éneke történeteket, sorsokat mesél, átható, meghitt és személyes előadásmódja rabul ejti a közönséget. Mindezt egy őrületes flamenco tánc-show egészíti ki, amelyhez a fesztiválon vendégeskedő összes flamenco táncos csatlakozik. Ők zárják ezzel a fergeteges előadással július 24-én a Kultkikötő Nagyszínpadon a színházi zenés-táncos esteket.

A Bábel Sound egy nagy kulturális világutazásra hív tehát, ahol egy héten keresztül a társműfajok egy léleksimogató folyammá állnak össze, s teszik teljessé a közös együttlét varázsát.

Fotók, szöveg: PressPresso

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés