hirdetés

Partnereink

Durván berobbant a lakáspiaci kereslet az év elején

hirdetés

Durván berobbant a lakáspiaci kereslet az év elején

Hatalmas érdeklődés mutatkozik az eladó lakások iránt már az év első napjaiban, a kínálat ezzel azonban még nem tart lépést - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből.

 

hirdetés

A portál forgalma rekordot döntött a héten, kedden és szerdán napi félmillió látogatást mértek, ami több mint 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben. Az adásvételekkel szorosabban együtt mozgó, telefonhívással is járó érdeklődések száma is több mint 30 százalékkal emelkedett az első héten tavalyhoz képest.

 

image.png

Fókuszban a vásárlóerő

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta: "A keresleti oldal nagyon felélénkült, ami nem meglepő. A 2020 év végi keresletet jellemző vihar előtti csend alapján számítani lehetett arra, hogy sok háztartás veszi fontolóra a lakásberuházást az év elején, főleg az új állami támogatások miatt. Fontos, hogy egyelőre tájékozódnak a vevőjelöltek, felmérik a kínálatot. A megnövekedett kereslet tényleges adásvételekben február-márciusban mutatkozhat meg." Hozzátette: "Ez abból is látszik, hogy a piacon megjelenő friss kínálat egyelőre nem tartott lépést a látogatások, érdeklődések felfutásával. Bár az eladó lakóingatlanokra vonatkozó hirdetésfeladások száma az idei év első napjaiban 6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, de 2019 azonos időszakához képest 6 százalékkal kevesebb."

 

 

Az idei év annyiban más lesz a korábbiakhoz képest, hogy a vevők megfontoltabbak és kedvezőbb pozícióban böngészhetnek a kínálatban. A most életbe lépő lakástámogatások célzottabbak, a saját célra lakást vásárló családok kapják meg a kedvezményeket. Az elmúlt években viszont meghatározó volt a lakáspiacon az átlagosnál erősebb fizetőképességgel rendelkező befektetők és külföldiek szerepe, ám ők lényegében hiányozni fognak a keresleti oldalról. Emiatt a tényleges költözést, lakásvásárlást tervező magyar háztartások vásárlóerejéhez igazodhatnak az árak. "Összességében növekedhet a forgalom, de a megfizethetőbb tartományba rendeződhetnek vissza a lakásárak." - tette hozzá Balogh László.

 image.png

A saját erőből történő építkezések is új lendületet kaphatnak az idén. Az ingatlan.com szakembere elmondta, hogy 2017 óta minden évben több mint 10 ezer egylakásos házra adtak ki engedélyt a hatóságok, amelyek jellemzően családiház-építésre vonatkoztak. 2019-ben - azaz még a koronavírus megjelenése előtt - több mint 11 ezer egylakásos ház kapott engedélyt. "A legfrissebb adatok szerint 2020 első tizenegy hónapjában pedig 8452 ház kapott engedélyt, ami a járványhelyzetet figyelembe véve viszonylag magas számnak mondható" - fogalmazott a szakember.

 

Felújításihitel-boom előtt?

A lakáspiacon, legyen szó építkezésről, használt vagy új lakás megvásárlásáról továbbra is fontos szerepet kapnak majd a hitelek az új támogatásoknak is köszönhetően. A money.hu szakértői kifejtették, hogy az elmúlt években - 2017 óta - a hivatalos jegybanki adatok szerint a kimondottan lakásfelújításra, -korszerűsítésre felvett lakáshitelek az új lakáshitelek 3-4 százalékát adták a szerződéses összeg alapján. Havonta pedig jellemzően 2-3 milliárdos összegről volt szó.

 

Az állami lakásfelújítási program januári indulása és a korszerűsítéshez februártól igényelhető támogatott hitellehetőség miatt a felújítási lakáshitelek összege is növekedhet a jövőben. A koronavírus-járvány okozta gazdasági bizonytalanság miatt azonban pontos előrejelzést egyelőre nehéz adni a lakossági hitelpiac, ezen belül a lakáshitelek vagy épp a korábbi években a legnépszerűbb kölcsönök közé tartozó személyi hitelek forgalmának alakulására. 

Forrás: ingatlan.com

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés