hirdetés

Partnereink

Ezek Magyarország leginkább gyarapodó városai

hirdetés

Ezek Magyarország leginkább gyarapodó városai

Mindössze három megyeszékhely és nagyváros tudta pozitív mérleggel zárni a múlt évben a költözések egyenlegét, a szakzsargon szerint az állandó vándorlási egyenleget - derül ki az ingatlan.com legfrissebb, a KSH hivatalos demográfiai adatain és a saját adatokon alapuló elemzéséből.

A három kivételes nagyváros közül Érd érte el a legjobb eredményt, 952 emberrel többen mentek oda, mint ahányan elköltöztek. Győr került a második helyre, ahol a mérleg 237 fős többletet mutat, a harmadik pedig Szombathely lett 88 fős plusszal. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta, hogy Érd régóta nagyon vonzó célpont a költözéseknél, a budapesti agglomeráció “fővárosa” is lehetne, hiszen jó a közlekedése, autópályán van összeköttetése Budapesttel, de az ingatlanárak még mindig szolidabbak, mint a fővárosban.

hirdetés

Az ingatlan.com adatait idézve Balogh László elmondta, Érd továbbra is a legnépszerűbb célpontok közé tartozik, az egy eladó érdi ingatlanra jutó kereslet 10 százalékkal nőtt az idén. Szombathely és Győr eredményét értékelve a szakember közölte: a nyugati országrész eleve népszerű a költözéseket tekintve, Győr pedig iparilag az egyik legfejlettebb város, ahol sok munkahely jött létre. Győrben és Szombathelyen 2019-ben is nőtt az egy-egy eladó lakásra jutó kereslet, tavalyhoz képest 20, illetve 12 százalékkal.

A nagyvárosok versenyében Budapest járt a legrosszabbul ebben az összevetésben, közel 6 ezres mínuszt mutat a költözések egyenlege. A második és harmadik leggyengébb eredmény Debrecen és Szeged nevéhez fűződik, előbbi 781, utóbbi 502 fős mínuszt könyvelhetett el 2018-ban.

Kisvárosok: nyomasztó Pest megyei fölény, velencei kivételekkel

A kisebb városok toplistáját a Pest megyei települések vezetik. Szigetszentmiklós áll az élen, a városba 581-gyel többen érkeztek, mint amennyien elmentek. A második helyezett Veresegyház után Gyömrő következik a harmadik helyen, de az első ötben szerepel még Dunaharaszti és Göd is 489-554 emberes többlettel.

A kisvárosok top 20-as listáján a Pest megyeiek mellett két Velencei-tó melletti település, Gárdony és Velence is szerepel, de az élbolyban ott van még Hajdúszoboszló, valamint a Balaton-partján lévő Siófok és Balatonalmádi is.

Forrás: Ingatlan.com

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés