hirdetés

Partnereink

Feküdni a moziban? Igen! Ősszel jön az ágymozi

hirdetés

Feküdni a moziban? Igen! Ősszel jön az ágymozi

Micsoda találmány. Most nagyon sok embernek kedveznek, hiszen rengetegen vagyunk, akik imádnak ágyból filmet nézni egy kis popcorn vagy nachos majszolása közben. Biztos nagy sikere lesz az ágymozinak

 Budapesten, a Bécsi úti Új Udvarban a Buda Entertainment & Gastro nevű szórakoztató központban november végén megnyitnak egy új mozit, ahol úgy lehet filmeket nézni, ahogy eddig Magyarországon még sehol. Ágyban, fekve. Mindegyik ágynak van pohár- és ételtartó része, alattuk pedig egy fiók, ahová a cipőket lehet betenni.

hirdetés

Az ötlet hatalmas, hiszen sokszor zavaró számunkra, hogy mikor ülünk összeér esetleg egy vad idegennel a kezünk vagy pont olyan helyre ülünk, ahol nem látunk semmi, mert egy magas ember ül az előttünk lévő székben. Ezeket a dolgokat teljesen kiszűrik az ágymozival, hiszen úgy mozgunk ahogy akarunk, mindenki fekszik, így nem lehet probléma, hogy esetleg egy jóval magasabb ember miatt nem látunk.

A magyar Bed Cinemához hasonló terem Európában csak Londonban van, de ott csak az első sort foglalják el ágyak, itt viszont az egész teremben kizárólag ágyból (összesen 35 darab kétszemélyes ágy van) lehet nézni a filmeket. A mozi 3 óránként vetít, napközben könnyedebb, családi filmeket, este drámákat, akciófilmeket, éjjel pedig horrorfilmeket.

Előreláthatólag 5-6 ezer forintba kerül majd a páros belépőjegy, vagyis ezért a pénzért ketten mozizhatnak majd fekve. Az is lehet, hogy a belépőjegy ára még némi enni- és innivalót is foglal majd magába. Valljuk be, azért ez teljesen megfizethető összeg.

Mondjuk sok embernél fenn áll a veszélye, hogy ha fekve néz filmet, könnyen elalszik és esetleg horkol. Ez mondjuk elég zavaró lehet, főleg ha a mellettünk lévő teszi ezt. De álljunk pozitívan a dolgokhoz, biztos nem lesz ilyen.

Úgyhogy szeretettel várjuk az új mozit, már alig várjuk, hogy kipróbálhassuk.

Ugye ti is kipróbáljátok majd?

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés