hirdetés

Partnereink

Hatalmas jótékonysági akcióval zárul a Fény Utcai Piac éves programsorozata

hirdetés

Hatalmas jótékonysági akcióval zárul a Fény Utcai Piac éves programsorozata

Egy hónapos adománygyűjtéssel zárja az évet a Fény Utcai Piac idei programsorozata. A naptár sűrű volt, míg egyes akciók pár napig, mások akár több héten keresztül is tartottak. Az egyik legnagyobb siker a szuperhősök napja volt, ahol „légibemutatót" láthattak a vásárlók a piacon – szuperhősökkel, köztük magával Pókemberrel.

A Buda szívében található Piacnak rendkívül fontos az adakozás, jelenleg is tart a már az ötödik alkalommal meghirdetett jótékonysági akciójuk, ahol a Gyermekétkeztetési Alapítványnak gyűjtenek többek között ruhát, játékot és tartós élelmiszert. A gyűjtés sikerét mutatja, hogy azt egy évben kétszer is megismétlik. „A tavalyi ünnepi gyűjtésnél több száz zsáknyi felajánlás érkezett, egészen elképesztő az a segíteni akarás, ami a vásárlóinkat jellemzi minden ilyen akciónál" - mondja Kiss Ferenc, a Fény Utcai Piac ügyvezető igazgatója. „Mi is rengeteg friss gyümölcsöt teszünk hozzá a vásárlók adományaihoz, reméljük, hogy ezzel hozzá tudunk járulni, hogy szebb ünnepük legyen azoknak, akik önmaguk nem tudnák ezeket megvásárolni" - teszi hozzá.

hirdetés

Versek és szuperhősök a Piacon

A tavalyi sikeren felbuzdulva, idén egész évben programokkal készült a Fény Utcai Piac a vásárlóinak, azért, hogy a friss árukon kívül élményt is adjanak a hozzájuk betérőknek. Míg egyes programok napi pár órán át, mások több héten át is tartottak. Megemlékeztek, többek között a Magyar Költészet Napjáról, amikor egy ismert költő és önként jelentkezők verseket szavaltak, az Ölelés napján egy panda maci jelmezbe bújt hostess osztogatott az ingyen ölelés mellé friss gyümölcsöt, Nőnapon a hölgy vásárlókat lepték meg virággal, Anyák napján az édesanyáknak masszázzsal, Gyereknapom pedig arcfestéssel, csillámtetoválással, lufihajtogató bohóccal, koncertekkel kedveskedtek a gyerekeknek a szervezők. Az esélyegyenlőség fontosságára hívták fel a figyelmet az Esélyegyenlőség napjára szervezett programjukkal is, ahol fogyatékkal élő és ép gyerekek rajzoltak közösen a barátság témakörében. A Piac rendszeresen épít a visszajelzésekre, éppen ezért számos olyan visszatérő program volt, ami a korábbi évben is népszerűnek bizonyult. Így idén is volt arcfestés, kézműves foglalkozás, Húsvét előtt tojásfestés és húsvéti dekoráció-készítés, Halloweenra hangolódva pedig töklámpás-készítés. Az idei év szenzációja a visszajelzések alapján azonban a Szuperhősök napja volt. A beöltözött szuperhősök mellett látványos és izgalmas légibemutatóval készült Pókember, Batman és Wonder Woman is.

A Mikulás is készül, december 6-án látogat a Piacra, miközben a Fény Utcai Piac már 2020-ra készül sok új, izgalmas programmal...

Forrás: Arvalicom

fotó: Flickr

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés