hirdetés

Partnereink

Indul a budapesti albérlet-vadászat!

hirdetés

Indul a budapesti albérlet-vadászat!

Az elmúlt másfél év ingatlanpiaci változásai nem hagyták változás nélkül az albérleti kereslet-kínálatot sem, viszont közeleg az évnek az az időszaka, amikor a legélénkebb a mozgás a kiadó budapesti lakások piacán. A felsőoktatási intézményekbe jelentkezők, a szeptembertől a fővárosban élők most kezdenek majd körülnézni, így időszerű némi helyzetelemzés, hogy vajon miként változott a helyzet a tavalyi nyárhoz, illetve az előző évekhez képest.

„Egyelőre sokkal jobb helyzetben vannak az albérletkeresők, mint voltak 2 évvel korábban” – kezdi Ben-Ezra Orran, a Central Home szakértője. - „Most még bőven van miből válogatni, ráadásul minőségi, jó lakások közül, hiszen sok AirBnB céllal felújított lakás még mindig hosszútávú kiadásra vár. Azért lassan már élénkül a rövidtávú kiadás is, de ez még nem számottevő, még nagyon kevés a külföldi turista a városban. Mindenesetre megfigyelhető, hogy szép lassan már elkezdtek felfelé kúszni a bérleti díjak, kezd helyreállni a korábbi kereslet-kínálat viszony. A nyár pedig egészen biztosan tovább formálja ezt a piaci helyzetet.”

hirdetés

Íme néhány szakértői tipp a sikeres albérletkereséshez!

  • Szánjunk rá elég időt! Legalább 30 napot hagyjunk erre, hogy ne nyomás alatt kelljen dönteni!
  • Előre döntsük el, mit szeretnénk. Például bútorozott vagy bútorozatlan lakást. Jelenleg az AirBnB lakások miatt nagy számban inkább bútorozott lakások kiadók a belvárosi kerületekben, ez sokaknak előny, hogy minőségi, designos otthont találnak, a berendezéssel való fáradozás és költségek nélkül.
  • Ne csak az árra vagy a lokációra figyeljünk! A közbiztonság és a jó közlekedés ugyanolyan kulcsfontosságú legyen! Ki szeretné az ideje nagy részét utazással tölteni? Most nagyobb a kínálat, nem kell kompromisszumot kötni!
  • Mivel sok a kiadó lakás a piacon, a nagy számok törvénye miatt csalókba, kamu hirdetésekbe is botolhatunk, így biztonságosabb ingatlanossal dolgozni. Ennek költsége amúgy sem a keresőt, hanem a lakás bérbeadóját terheli.
  • Egyeztessünk minden részletet! Az ingatlanos legyen tisztábban a bérlő igényeivel, elvárásaival, a bérlő pedig nézzen meg a bérlendő lakásban mindent, hogy ne akkor derüljenek ki esetleg rejtett hibák, amikor már beköltöztünk. Extra igényeket is ilyenkor tudunk még érvényesíteni, később már nehezebb lesz.
  • Szerződjünk! A szerződés legalizálja az albérleti létet, rögzíti a kauciót, a rezsiköltségeket, a közös költséget és az esetleges felújítások költségeit is. Az ingatlanközvetítők ebben nagy segítségünkre lesznek.
  • Ha már beköltöztünk, becsüljük meg az új lakóhelyünket! Akár mintha a sajátunk lenne. A bérbeadóknak lehet rossz tapasztalata, ne vegyük zokon, ha néhány dologra figyelmeztet, vagy ha az első időben ellenőriz bennünket. Inkább figyeljünk úgy a tisztaságra, a lakás állagára, hogy a jó viszony tartósan megmaradjon, és akár hosszabb időre is a megtalált bérlemény legyen az otthonunk.

Egy fontos tanács még a szakértőtől, kifejezetten a jelenlegi helyzetre vonatkozóan: bár pillanatnyilag a járvány lecsengeni látszik, és kedvezőbbek az esetszámok, ennek ellenére érdemes a szerződésbe belefoglalni egy, kifejezetten a járványra vonatkozó „vis maior” felmondási lehetőséget, hogyha esetleg késő ősszel vagy télen ismét online oktatásra áll át a rendszer, hónapokra, vagy akár egy egész szemeszterre, akkor fel lehessen mondani a szerződést, vagy módosítani lehessen a bérleti díjat úgy, hogy egyik fél érdekei se sérüljenek.

Forrás: Arterego

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés