hirdetés

Partnereink

Ismét elszürkült közösségi terek újulnak meg hazánkban

hirdetés

Ismét elszürkült közösségi terek újulnak meg hazánkban

Lezárult a Let’s Colour Településszépítő Egyesület idei pályázata, melyen elszürkült közösségi terek megújítására lehetett összesen 800 négyzetméterre elegendő festéket nyerni. A 10 ezer fő alatti települések kategóriájában a szobi József Attila Művelődési Ház és Szabadidő Központot, a 10 ezer fő feletti települések közül pedig a debreceni Népi Együttes székházát választotta győztesnek a szakmai zsűri.

A hagyományoknak megfelelően a döntőbe jutott, de nem győztes pályázók ezúttal is vigaszdíjban részesültek. A pályázókat az egyenlő feltételek érvényesülése érdekében a települések lélekszáma alapján két csoportba sorolták: a 10 ezer fő alatti települések kategóriájában a berzencei Kavulák János Általános Iskola és a siroki Országh Kristóf Általános Iskola, míg a 10 ezer fő feletti települések közül a tiszavasvári Varázsceruza Óvodai Egyesület, és a pomázi Mátyás Király Általános Iskola vehet át vigaszdíjként 50-50 liter Dulux beltéri vagy kültéri falfestéket.

hirdetés

„Az idei felhívásunkra minden eddiginél több, 68 pályázat érkezett és a szavazási időszak alatt most is példátlan aktivitást mutattak be a pályázók, amit az érzékeltet a legjobban, hogy 21 nap alatt közel 34 ezer szavazat érkezett a projektekre” - jegyezte meg Nagy Gergely, a Let’s Colour Településszépítő Egyesület szóvivője. A nyertesek idén is Dulux mélyalapozót és festéket, professzionális designterveket, műszaki szakértőt és a festés teljes szervezését kapják jutalmul – a helyieknek csupán az önkéntes festőket kell biztosítaniuk. A nyertes közösségekkel történő egyeztetések megkezdődtek, a festéseket legkésőbb 2018. augusztus 15-ig kell megvalósítani.

Összefogás a színes közösségi terekért

A Let’s Colour Egyesület által meghirdetett pályázat célja, hogy segítse az elhanyagolt közösségi terek megújulását. „Pályázatunk hihetetlen mértékben képes megmozgatni a helyi közösségeket. Jó látni azt Magyarországon, hogy ilyen sokan képesek összefogni egy jó cél, például egy Művelődési Ház vagy egy elszürkült kerítés kifestése érdekében” – jegyezte meg Nagy Gergely, a Let’s Colour Településszépítő Egyesület szóvivője. Az elmúlt években a szervezet több mint 24 ezer négyzetméternyi szürke falfelületet tett színessé több mint 2100 önkéntes segítségével.

Szöveg, kép: One on One Kommunikáció

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés