hirdetés

Partnereink

Kétmillió forint szervezetek támogatására

hirdetés

Kétmillió forint szervezetek támogatására

A JOY Tündér ismét szárnyalt, a népszerű női magazin kiadója, a Marquard Media és a lapok árushelyi forgalmazását végző Lapker Zrt. minden egyes eladott novemberi JOY magazin árából 10-10 forintot ajánlott fel jótékony célra.

Összesen kétmillió forint gyűlt össze, mellyel a United Way Magyarország alapítvány Könyvforgató programját támogatják. A program főként hátrányos helyzetű gyermekeket segít könyvadományokkal és az értő olvasást fejlesztő edukációs programokkal.  A kampány során használt gyerekkönyveket is le lehetett adni 40 Immedio üzletben, több mint 850 könyv gyűlt össze.

hirdetés

A nem rég publikált PIRLS eredmények ugyan javulást mutatnak, de a legfrissebb PISA-felmérések eredménye szerint Magyarországon a 15 évesek több mint negyede küzd a funkcionális analfabetizmussal, melynek lényege, hogy az érintett ugyan tud írni-olvasni és helyesen betűzi ki a szöveget, de az értő olvasásra képtelen. Nem tudja megragadni a fő üzenetet, nem tudja eldönteni, mi lehet releváns információ. A JOY Magazin és a Lapker Zrt. éppen ezért tartja kiemelkedően fontosnak, hogy támogassanak olyan szervezeteket, programokat, melyek célja, hogy fejlesszék a fiatalok olvasás és íráskészségét. Amellett, hogy a funkcionális analfabetizmus jelentősen korlátozza a gyerekek jövőbeli lehetőségeit és szinte lehetetlenné teszi a tanulmányi előmenetelüket, az olvasás örömétől is megfosztja őket.

„A „Z” generációs fiatalok a fizikai valóság, az online környezet és az okos eszközök érdekes keveredésében szocializálódnak. Az online környezetben megszokják, hogy minden információhoz azonnal, személyre szabottan férnek hozzá, de hogy mindez valóban elérhetővé váljon számukra elengedhetetlen az értő olvasás. Társaságunk évek óta támogatja az olvasás népszerűsítését  a fiatalok körében és fontos feladatának tartja a társadalmi felelősségvállalást, ezért nagyon örülünk neki, hogy a JOY magazinnal közösen hozzájárulhatunk a United Way Alapítvány munkájához” – mondta el Nagy Marianna, a Lapker Zrt. HR és kommunikációs igazgatója.

A kampány során befolyt 2 millió forintot az alapítvány egyrészt Somogy megyei hátrányos helyzetű, 6-8 éves gyerekek tanórán kívüli olvasási készségének fejlesztésére, másrészt olyan továbbképzési programra fordítja, melynek során a tanítók egy speciális élménypedagógiai módszertannal és oktatócsomaggal gazdagodnak.

Szöveg és kép: Red Lemon Media

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 04.18.

Ma Andrea, Ilma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés