hirdetés

Partnereink

Megvan az öt magyar jelölt az MTV EMA versenyre

hirdetés

Megvan az öt magyar jelölt az MTV EMA versenyre

A mai naptól elérhető magyar MTV zenecsatornának köszönhetően hazai jelöltek is részt vehetnek a napokban induló MTV Europe Music Awards zenei díjért folyó nemzetközi versengésben. A hazai rajongók első körben leadott szavazataikkal Rúzsa Magdit, Tóth Gabit, Freddie-t, Kowalsky meg a Vegát és Pápai Jocit állították jelöltnek. Közülük kerülhet ki a legjobb magyar előadói díj győztese, aki november 12-én, Londonban ünnepelhet a sztárokkal az MTV Europe Music Awards gálán.

Európa egyik legismertebb zenei díjátadója idén 24. alkalommal nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt november 12-én, Londonban, az est háziasszonya Rita Ora lesz. A világsztárok mellett idén hazánkból is érkezik majd egy győztes, akit a magyar rajongók juttathatnak ki a rangos zenei díjátadóra. A mai napon elindult magyar MTV zenecsatorna segítségével ugyanis magyar jelöltek is bekerülhetnek a nemzetközi szavazásba. Több tízezer rajongó vett részt a két hétig tartó, elsőkörös hazai szavazáson, melyen 20 jelöltre lehetett voksolni. Közülük Rúzsa Magdi, Tóth Gabi, Freddie, a Kowalsky meg a Vega és Pápai Joci gyűjtötték a legtöbb szavazatot. 

hirdetés

A második körös szavazás a következő napokban kezdődik, egyidőben a nemzetközi szavazással. Az öt hazai jelölt egyenlő eséllyel indul majd, így bármelyikük elnyerheti a Best Hungarian Act címet. A csatorna a rajongókat ma délután, 17:00-tól egy élő Facebook stream keretében hangolja a szavazásra, ahol kérdezhetnek is a magyar továbbjutóktól.   

Szintén a mai napon, október 3-án indult a Viacom csoport tévés portfoliójának legújabb tagja, a Comedy Central Family, amely olyan könnyed szitkomokkal szórakoztatja majd a család minden tagját, mint az Így jártam anyátokkal, az Új csaj, a Melissa és Joey, a Kertvárosba száműzve vagy az Anyám borogass. Az új csatorna országos premierekkel is jelentkezik, így látható lesz majd a Hallatlan (Speechless) sorozat és a Baby Daddy új évadai is.

Szöveg, kép: RedLemonMedia

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés