hirdetés

Partnereink

Sláger Party-n gyűltek össze a hazai sztárok

hirdetés

Sláger Party-n gyűltek össze a hazai sztárok

A hagyományt teremtő Sláger TV nyárbúcsúztató rendezvényén, amelyet a 103.9 Sláger FM rádióval közösen tartottak, együtt ünnepelt a hazai zenész szakma színe-java: többek között Bródy János, Csepregi Éva, Szikora Róbert, Geszti Péter, Sasvári Sándor és Szandi is. A szórakozásból a csatorna műsorvezetői, így például Bangó Margit, Zoltán Erika, Pordán Petra, Abaházy Csaba és Tücsi sem maradhattak ki, akik a „Nagy Gatsby” filmből emlékezetes, az 1920-as évek divatjának megfelelő ruhákban érkeztek. Ezzel keltették életre a helyszínen a Sláger TV megújult arculatát, amely ennek a korszaknak a hangulatát idézi.

A Tematic Media Group harmadik alkalommal rendezte meg éves Sláger Party-ját, ahol ismét a magyar zene és a magyar előadók álltak a középpontban. Az eseményt rendszerint a Sláger TV születésnapjának dátumához időzítik, idén azonban egybekötötték a csatorna arculatváltásának időpontjával is.

hirdetés

„Mostantól egységes Sláger arculattal várjuk a nézőket, hallgatókat és a magyar előadókat, amivel hangsúlyozni szeretnénk a Tematik médiacsoporthoz tartozó Sláger FM és Sláger TV összetartozását. Ennek bemutatására külön kampánnyal is készültünk” – mondta Fái András producer. „Az ősz folyamán sok helyen lehet majd találkozni velünk, de főképp a képernyőn várunk mindenkit megújult műsorkínálatunkkal és arculatunkkal. Több retro és popzenei műsorral jelentkezünk, kihasználva egységünket a Sláger FM programjával és arcaival”   tette hozzá a producer, akitől Csikesz Erika, a Sláger FM vezérigazgatója és Sláger menedzsment operatív vezetője vette át a szót. 

„A retro életérzés hatalmas divat ma Magyarországon, jelenlétünk vidéken is rendkívül erős” – fogalmazott Csikesz Erika.

A rendezvényen a Sláger TV Zeneposta című műsorának házigazdája, Bangó Margit is remekül érezte magát. „Andrejszky Zoltánnal vezetjük minden hétfőn élőben a Zenepostát, és el sem tudom mondani, mennyi kedvességet kapunk a közönségtől. Rengeteg kívánság érkezik. Arra is volt példa, hogy egy betelefonáló elsírta magát, mert annyira régóta szeretett volna velünk beszélni. Felemelő érezni ezt a fajta szeretetet” – mondta el Bangó Margit, aki azt is hozzátette, a Sláger Party mindig remek alakalom arra, hogy a zenész szakma színe-java műfajtól függetlenül találkozhasson. Ez egy olyan közösség és csatorna, amelyhez jó tartozni.

Az eseményről számos híresség mellett Szandi sem hiányozhatott. „Csabival már tavaly is tudtuk, hogy idén is itt a helyünk. Nagyon kevés partira járunk, de erre mindig eljövünk. Sok olyan zenésztársunk van, akikkel a hétköznapokban ritkábban találkozunk, és ilyenkor tudunk egy kicsit hosszasabban beszélgetni velük. Vikidál Gyulának például most mondtam el, hogy mennyit jelentett számomra, amikor tinikoromban együtt dolgozhattam vele a Nyomorultakban. 12 évesen statisztáltam Szegeden az előadásban, amelyben ő Jean Valjean szerepét játszotta. Azóta sem láttam hozzá foghatót, életre szóló élmény volt,  ami azóta is elkísér” – tette hozzá az énekesnő.

Szöveg, képek: goodprsolution.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés