hirdetés

Partnereink

Szabó Tünde is beszállt a kézilabdás dobóversenybe

hirdetés

Szabó Tünde is beszállt a kézilabdás dobóversenybe

A végéhez közelednek az idei iskolai sportági bemutatók a Sport Legyen a Tied! programsorozat keretében. A sportot népszerűsítő rendezvények sorában dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár ezúttal a székesfehérvári Németh László Általános Iskolába látogatott, amelynek diákjai örömmel vették birtokba az ajándékba kapott atlétikai és kézilabdás sportszereket. A Magyar Diáksport Szövetség és az EMMI Sportért Felelős Államtitkárságának közös szervezésében megrendezett eseménysorozat három üteme alatt közel százezer iskolás gyerek vett részt a sportági bemutatókon, illetve több mint ezer iskola kapott értékes eszközcsomagot.

Iskolakezdéstől egészen decemberig sportági bemutatók zajlanak idén országszerte az iskolákban. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága és a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) által tavaly elindított népszerű sportnapok a városi sportcsarnokokban és az iskolákban kerültek megrendezésre. Az események célja a testmozgás, a sportolás megszerettetése a gyerekekkel, a sportági bemutatók pedig azt segítik, hogy a gyerekek minél több sportágat ismerjenek meg.  A Sport Legyen a Tied! székesfehérvári állomásán fél millió forintot meghaladó értékben adtak át atlétikai és kézilabdás sporteszközöket a szervezők.

hirdetés

Dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár – mint egykori élsportoló - maga is szívesen csatlakozott a kisiskolásokhoz és a gyerekekkel együtt próbálta ki az átadott kézilabdákat és a speciális atlétikai segédeszközt, a fütyülő labdát. Minden ország olyan lesz, mint a fiatalsága” –mondta el megnyitó beszédében az államtitkár asszony. „Ezért érezzük fontosnak, hogy a sport beépüljön a gyerekek mindennapjaiba, hogy meghozzuk a kedvüket a sportoláshoz és felkeressenek egy-egy tornatermet, sportpályát, uszodát” – tette hozzá 

Balogh Gábor, az MDSZ elnöke szintén beszállt a kézilabdás és atlétikai játékokba, beszédében pedig kihangsúlyozta: „Örömmel tapasztaljuk ennek a két fontos sportágnak az erősödését az iskolai keretek között. A Magyar Atlétikai Szövetség sikerrel működteti az iskolai kölyökatlétika programját, amelyhez az MDSZ szivacskézilabda programja is csatlakozott, egyrészt a tanítók és testnevelő tanárok továbbképzésével, másrészt az eszközcsomagok átadásával.

A Sport Legyen a Tied! program őszi eszközátadásai összesen 360 ezer gyermeket érnek el, amelyek mind az iskolai sportfoglalkozások programját színesítik, gazdagítják.

Szöveg, kép: Positive Communications Kft.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés