hirdetés

Partnereink

Történelmi csata az Esztergomi Bazilika előtt

hirdetés

Történelmi csata az Esztergomi Bazilika előtt

Európa legnagyobb bazilikája előtt, az Esztergomi Várszínházban láthatja a magyar közönség először a Zenta, 1697. című rockoperát augusztus 14-én. Ezt követően augusztus 20-án Felvidéken, a Dunaszerdahelyi sportcsarnokban mutatják be Szarka Gyula és Szálinger Balázs művét.

A Zentai Magyar Kamaraszínház és a Soproni Petőfi Színház koprodukciójában készült előadás az 1697. szeptember 11-én lezajlott világtörténelmi jelentőségű esemény előtt tiszteleg: Savoyai Jenő által vezetett egyesült keresztény seregek Zenta határában meghatározó csatát nyertek a török haderővel szemben ekkor.

hirdetés

Szarka Gyula Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, a Ghymes együttes alapító tagja és Szálinger Balázs József Attila-díjas költő művét Pataki András Jászai Mari-díjas rendező állította színpadra a darabot az elmúlt év nyarán Zentán. Az előadást csaknem kétezren nézték a csarnokban, a végén negyedóráig állva tapsolt a közönség. Akik nem fértek be - megközelítőleg négyszázan- azok kivetítő előtt, a központi téren ünnepelték az alkotókat ugyanilyen lelkesen.

A főbb szerepekben Vastag Tamás, Stéphanie Schlesser/Békefi Viktória/Demeter Helga, Wischer Johann, Szomor György, Savanyu Gergely, Papp Attila, Nagy Gábor, Horányi László, Kósa Zsolt és Major Zsolt látható. A Sopron Balett tagjai, valamint vajdasági néptáncosok is részt vesznek majd az nyári előadásokban. „A vajdasági bemutatót színháztörténeti pillanatként éltük meg, azért is, mert történelmi témájú, minőségi zenés színházi mű készült, amely hiánypótló. Nem csak amiatt, mert egy világtörténelmi jelentőségű győztes csatára emlékezhetünk így, hanem azért, mert ennek segítségével az identitásunk újraélhető, a múltból pedig eredeztethető önmeghatározásunk. Valódi kortárs zenemű született! A téma egyben üzenet a jövő felé egy olyan időszakból, amikor az empátia és együttműködés megállította a török hódítást.” – hangsúlyozta Pataki András, rendező.

Szarka Gyula a rockopera Kossuth-díjas zeneszerzője kifejtette: „A kilencven perces zenei anyagban a stílusok átfedik egymást, mégis egységes, mai fülnek szóló hangzásvilág létrehozására törekedtünk. A történet követi a zenét, amely előbb született meg, mint a szövegek. Nagyon jól tudtunk együtt dolgozni Szálinger Balázzsal, akivel az Álmos legendája után ez már a második közös munkánk. Kihívást jelentett számomra a csatának, annak jelentőségének, hatásának zenei ábrázolása. Mindig is érdekelt a magyar történelemnek ez az izgalmas és kevésbé előtérbe helyezett időszaka.”

A rockopera dalai CD-n is megjelentek. Az előadást a nyári bemutatók után felnőtt, középiskolás és felsős bérletben tűzi műsorára ősztől a Soproni Petőfi Színház.

Szöveg, kép: NAP Média

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés