hirdetés

Partnereink

Nem kap munkát, mert túl kövér…

hirdetés

Nem kap munkát, mert túl kövér…

Senki se gondolja, hogy esetünkben egy 100kg-on felüli emberről van szó, közel sem. A hölgyike mindössze 50kg körül mozog és történetesen épp modell. Az ügynöksége viszont nemes egyszerűséggel időről időre lekövérezte és gyakorlatilag egy egészségtelen életvitelbe próbálták belehajszolni. Szerencsére a modell nyíltan kiállt ez ellen és elutasította.

Charli Howardról van szó, akinek a mérete ugyan XS-es, mégis túl kövérnek tartották. Nemet mondott, sőt nyílt levélben őszintén megmondta a frankót. Mutatjuk!

hirdetés

„K@pja be a (most már ex) modellügynökségem, amiért azt merték mondani, hogy a 173 centimhez és a 34/36-os méretemhez “túl nagy” vagyok és “kijöttem a formából” a divatiparhoz. Soha többé nem hagyom, hogy ti mondjátok meg nekem, mi a baj a külsőmmel és milyen változtatásokra van szükségem ahhoz, hogy “szép” legyek (például, hogy fogyjak néhány centit a csípőmből), csak azért, hogy abban reménykedhessek, így munkát találtok majd nekem. Nem vagyok hajlandó szégyellni magam és idegeskedni azért, hogy megfeleljek a ti nevetséges és elérhetetlen szépségideálotoknak, miközben ti egész nap a gépetek előtt ültök, süteményt zabáltok és kekszeket toltok le a torkotokon, az én és a barátaim megjelenését fikázva. Minél inkább arra buzdítotok minket, hogy dobjunk le pár kilót és legyünk kisebbek, a tervezők annál kisebb méreteket készítenek majd, és annál több fiatal lányt tesztek beteggé. Soha többé nem szeretném képviselni ezt az irányzatot.

Fogjátok végre fel, hogy nő vagyok. Ember vagyok. Nem vagyok képes arra, hogy csodás módon leborotváljam a csípőcsontomat egy szabvány ruha méretére, hogy megfeleljek az ügynökség elvárásainak. Sokáig harcoltam a természettel, mivel ti túlságosan “gömbölyűnek” tartottátok a testemet, de ennek vége, mert elkezdtem szeretni az alakomat. Nincsenek nagy melleim, de a fenekem rendben van :), és nagyon sok márka, akikkel dolgoztam, elégedett vele.

Egyébként pedig rögzítsük a tényeket: amikor 47 kiló voltam, még akkor sem voltam elég jó nektek. Amikor hetekig órákra eltűntem az edzőteremben, még akkor sem találtatok elég piacképesnek. Nem győzhetek.  A dologban az az ironikus, hogy imádok modellkedni – az embereket, akiket megismerhettem, a helyek, ahova eljuthattam és a munkák, amiket megcsinálhattam. Folytatni fogom, de csakis az én szempontjaim szerint. A mentális és fizikai egészségem sokkal fontosabb annál, mint egy szám, bármennyire is szeretnétek ez utóbbit hangsúlyozni. Addig is, amíg nincs egy ügynökség, amelyik végre saját magamért, a testemért és a nőért, akivé lettem, szeretne engem reprezentálni, leléptem nyaralni. Ha van ilyen ügynökség, akkor pedig csörögjön!” – közlik a modell levelét a napjaink.org oldalon

Mi ez a beteges őrültség?

Miért nem jó még az XS-es méret sem? Kérdehzetné bárki, közöttük mi is. Van még attól is kisebb? Nekünk van pár ötletünk. Lehet, hogy így akarnak spórolni az anyaggal és cérnával. Lehet, hogy túl kicsi a tervezőasztal, így nehézkes egy egészséges ruhadarab tervezése. Lehet, hogy a tervezők hobbitok. Lehet, hogy a divatszakmát olyan emberek uralják, akiknek szellemi szintje megegyezik egy gyerekével, ezért csak gyerekméretben tudnak gondolkodni.

Viccet félretéve, egy nagy divatforradalom nagyon jól jönne már, hogy azoknak a fejei, akik ezt erőltetika  porrba hulljanak.

Forrás: napjaink.org

Képek: szivderito.hunapjaink.org

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 04.18.

Ma Andrea, Ilma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés