hirdetés

Partnereink

Hogyan ápold a körömágy bőrét?

hirdetés

Hogyan ápold a körömágy bőrét?

A körömágybőr ápolására általában nem fordítunk túl nagy figyelmet, hiszen nem túl nagy területről van szó, azonban ha ápolatlan, akár egy szép lakkozás adta látványt is el tud csúfítani egy beszakadozott, száraz körömágybőr.

Ha nem szeretnénk vele túl sokat foglalkozni, illetve rendszertelenül tudunk rá időt szánni, annyit mindenképp megtehetünk, hogy naponta egyszer, amikor a kezünket krémezzük, akkor beledolgozunk némi krémet a körömágyunkba is – már így is sokat tehetünk az állapotáért. Amennyiben a bőrünk szárazabb, illetve ennél többet szeretnénk tenni az ápolt kéz-kézbőr és körmök eléréséért, akkor az alábbiakat ajánlom.

hirdetés

Körömre ránőtt bőr eltávolítása

A körömágybőr ápolása előtt ajánlott a körömre ránőtt bőrt a körömről eltávolítani. Erre elsősorban esztétikai szempontok miatt van szükség, ám azt is érdemes figyelembe venni, hogy ha erre a ránőtt körömágybőrre lakkozunk, az nem lesz tartós, a bőrről nagyon gyorsan lepattog a körömlakk. A kutikula eltávolítását megtehetjük műanyag vagy fém bőrfeltolóval, ekkor egy rövid áztatást követően a felpuhult körömlemezen lévő bőrt óvatosan visszanyomjuk. Nem szabad túl nagy erőt kifejteni, nehogy megsértsük a hátsó bőrredőt, ami a körömágy gyulladását okozhatja.

Ma már kaphatóak körömbőr oldó készítmények, melyeket akkor vethetünk be, amikor a kutikula „nagyon ragaszkodik” a körmünkhöz, nehezen lehet felkaparni a körömlemezről. Ezek néhány perc hatóidő után feloldják a körömre tapadt bőrt és könnyen fel tudjuk tolni azt. A használatuk során arra kell figyelnünk, hogy a felesleget mindig alaposan távolítsuk el a körmünkről és bőrünkről, mivel a bennük lévő savas hatóanyag kiszáríthatja azokat.

A körömágybőr vágása nem, illetve csak nagyon indokolt esetekben ajánlott. Ehhez a művelethez kiváló minőségű rozsdamentes, steril bőrvágó ollóra van szükség, a hibás, életlen olló ugyanis nem vág, hanem tépi, szakítja a bőrt, mely szintén bőrgyulladáshoz vezethet.

Mivel ápold a körömágy bőrét?

A körömágybőr ápolásában kiemelt fontosságú a hidratálás, hogy igazán ápolt legyen a „körmeink környéke”. Ezt elsősorban krémekkel, másodsorban pedig ápoló olajokkal tehetjük. Ma már kaphatóak kifejezetten a körömágybőr ápolására, hidratálására készült termékek is, egyéni preferencia, hogy milyet választunk, véleményem szerint ez esetben a hangsúly nem annyira magán a terméken, inkább a gyakoriságon, a rendszerességen van. A krém vagy olaj közötti választás tekintetében szerintem elsősorban a bőr hidratálására érdemes hangsúlyt fektetni, majd a már hidratált bőrt érdemes tovább ápolni olajokkal. A drogériák polcain találhatunk több, a körömágybőr ápolására szolgáló terméket is: én főleg az alsóbb árkategóriájú termékeket részesítem előnyben, szerintem ebből nem érdemes túl drága készítmény vásárolni.

Forrás: Szépségreceptek.hu

Képek: retikul.huszeretettelajanlom.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés