hirdetés

Partnereink

Hogyan válasszunk gél lakkot?

hirdetés

Hogyan válasszunk gél lakkot?

Nagyon úgy tűnik, hogy a népszerűségi listán a gél lakk átveszi a vezetést a sima körömlakkokkal szemben, ami nem is csoda, hiszen a tartóssága nem kis időt spórol meg nekünk, nőknek. Három hetet ugyanazzal a színnel kibírni viszont csak akkor lehet, ha meggondoljuk a választást, és praktikus döntést hozunk.

A gél lakk előnye egyben a hátránya is lehet, hiszen nem engedhetjük meg magunknak, hogy kedvünk szerint átfestegessük, kísérletezzünk, ha éppen úgy tartja kedvünk. Ha pedig éppen nem a szeszélyeink súgják azt, hogy ideje színt váltani, akkor tuti belefutunk egy olyan váratlan helyzetbe, amihez az aktuális manikűrűnk nem igen passzol. Gondoljunk csak egy váratlan állásinterjúra, amire az utolsó pillanatban mégis behívnak, jöhet egy hirtelen munkamegbeszélés, vagy bármilyen hivatalos jellegű esemény, ami esetében a nő körme igen csak meghatározó. Sok esetben nem igen szerencsés, ha a kezünk szivárványszínekben pompázik, sőt olykor egyenesen elvárt a visszafogott, nőies, elegáns manikűr, ami harmonizál az öltözékünk egészével. A színskála bizony nagy, de akadnak rajta olyan „alapszínek”, amelyek használatával elkerülhetőek a kínos szituk.

hirdetés

A választást az egyén színei könnyítik meg, tehát tulajdonképpen azt kell csak tudnunk, hogy melyik színtípusba tartozunk. Ha megtaláltuk a hozzánk illő árnyalatokat, onnantól kezdve a körmünkre is úgy tekinthetünk, mint kiegészítőre, vagyis a táskán, cipőn, bizsukon túl a manikűr is tökéletesen passzol majd a szetthez. Mindig. Nem lesz több olyan helyzet, amikor takargatni kell a kezedet, és azon sem kell aggódnod, hogy vajon nem túl harsány –e a manikűröd, az adott helyzethez.

Lássuk tehát a színeket:

A világos színtípusokhoz értelemszerűen a világos körömlakkok fognak passzolni.  A hideg Nyár típusoknak a rózsaszín árnyalatai (világos babarózsaszín, pasztellpink, eperszín…) a világos lila és a gyöngyházfény lakkok közül érdemes választani. Ezek jól fognak passzolni a Nyár típus visszafogott, elegáns lényéhez. Ilyen típus pl. Naomi Watts és Cameron Diaz színésznők.

A meleg árnyalatokat képviselő Tavasz típusok viszont, a barackos bőrükkel, és vöröses tincseikkel inkább a bézs, barack, lazac, narancspiros színeket válasszák inkább. Scarlett Johansson lényéhez is jobban passzol a vibráló paradicsompiros, a hideg, ezüstösen csillogó színekhez képest.

A sötét típusok lehetnek egy kicsit merészebbek, hiszen árnyalataikhoz illenek a mélyebb színek. A vibráló Ősz (Eva Longoria, Julai Roberts) bátran nyúlhat az aranyfényű színekhez is, de a mélybordó, és a barnával kevert pirosak, vagy az egészen mélykék lakkokat is kipróbálhatja. A Tél „ridegségét” ezzel szemben a rubinvörös, a lilás bordó, a lila árnyalatai adják vissza, hiszen ez a típus egészen színpadias, extravagáns stílust képvisel. (Gondoljunk csak Megan Fox, vagy Katy Perry stílusára.)

A színtípusodról,és a színelméletről többet is megtudhatsz: http://hace.webnode.hu/szin-es-stilustanacsadas/

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés