hirdetés

Partnereink

Hónaljszőr, mint vonzerő?

hirdetés

Hónaljszőr, mint vonzerő?

Manapság az, hogy kit mi vonz a másik, ne adj isten az azonos nemben, eléggé széles skálán mozoghat, ugyanis a nagy liberalizmusban semminek nincs határ szabva. Mindenki megtalálja, ami a számára leginkább vonzó, így semmi ok nem lehet panaszra. Nézzük, milyen lehet egy kicsit furcsa vonzerő, amely a tudósok szerint is varázserővel bír.

Az utóbbi évtizedekben a teljes szőrtelenség lett a női ideál megtestesítője, ergo azt tartjuk szépnek és ápoltnak, akinek csupasz a hónalja, lába, karja és bizony ám, az intim testrészei is.   Egyesek sikítva menekülnek egy kis szőr láttán, főleg, ha azt női testrészen észlelik. Azokat az embereket, akik valamilyen oknál fogva nem szőrtelenítenek, ápolatlannak, egyenesen visszataszítónak bélyegezzük meg. Nem volt ez mindig így, hiszen előfordult már a történelem során, hogy a szőrzet igen is menő volt, lehet, hogy újra visszajön ez a divat.

hirdetés

Bármennyire is hihetetlen, annak, hogy a hónaljszőr mitől lehet vonzó, van tudományos magyarázata is. E szerint az intim és hónaljszőrzetnek védelmi szerepe van, konkrétan megakadályozzák két bőrfelület egymáshoz súrlódását. A szőrzet a kamaszkor elején kezd kinőni, amikor is az izzadságmirigyek is egyre erősebbek lesznek.

Azonban  van egy másik igen érdekes elmélet, miszerint a szőrzet erős, feromonokban gazdag illatot tartalmaz, amely jól tudjuk, nagyon nagy hatással van a másik nemre. Az fog vonzódni hozzánk a legjobban, akinek illata teljesen eltérő a miénktől, tehát betegségekre  való immunitása teljesen eltér a miénktől. Ez a folyamat elősegíti, hogy egészséges utódok jöhessenek létre.  A hónaljszőr pedig elvezeti az izzadtságot a bőrről, így  erőteljesebb illatot fogunk magunkból árasztani,  ami még vonzóbb lesz a másik nem számára.

Ha már témánál vagyunk, a neves szaklapok tavaly óta arról cikkeznek, hogy az idei év egyfajta divatforradalom lesz a hónaljszőrt tekintve. Ugyanis az lesz a trend, hogy a nők hosszúra hagyják nőni szőrzetüket, és élénk színekre festik majd be azt.  Szolid neonos csillogása is lesz. Egyre több nő hódol az irányzatnak, a közösségi oldalak tele vannak ilyen nőket ábrázoló képekkel, van, aki a hajához, míg más a ruhájához igazítja szőrzete színét.  A forradalmat egy amerikai stylist  Roxie Hunt indította el, aki mindig is szerette volna befesteni valaki szőrzetét, és erre talált is egy modellt, akinek kék hajához igazította a szőrzet színét. Azóta nők százai töltik fel a megosztás alá saját színes szőrzetükről készült fotóikat.

Ez a dolog egyfajta lázadás a divat által diktált skatulyák ellen, célja, hogy megmutassa, nem csak a tökéletesen sima, pucér lehet szép, hanem a természetes szőrösség is. Bár bizonyára nem fognak azonnal ugrani az embere, és hipp-hopp nem törődni a szőrtelenítéssel, figyelemfelkeltés céljából mégis hasznosak az ilyen indítványok, hogy megmutathassák, nem csak az a szép, amiről mindenki úgy gondolja, hogy az.

Igaz, forradalom ide,  vagy oda, én még nem láttam színes hónaljszőrrel rohangálni senkit, de lehet, hogy ennek is eljön majd az ideje.  Voltak és lesznek olyan lépések a szépségápolás történetében, amikor elérkezik a váltás pillanat. Furdal a kíváncsiság, vajon mit szólna ehhez a szőrtelenségre már- már kínosan sokat adó sztárvilág, elfogadnák, vagy megtartanák tökéletesnek vélt testüket, ahogy eddig volt?

A vonzódás úgyis relatív, szóval mindenki inkább a partnerének próbáljon megfelelni, mintsem a divatnak, minden esetre, ha kedvet kapott egy kis színes szőrhöz, a stylist biztosan örömmel nézné a fotót sajátja alatt. 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 04.18.

Ma Andrea, Ilma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés