hirdetés

Partnereink

Nicki Minajt szépnek tartják a férfiak

hirdetés

Nicki Minajt szépnek tartják a férfiak

Ez derült ki egy statisztikából, ahol az év szexi sztárjaira lehetett szavazni. Nicki Minaj az első ötben végzett. Szép eredmény egy rappertől.

Nicki Minaj amerikai rapper, énekes, dalszerző. Ez a művészneve, eredeti nevén Onika Tanya Maraj. 1982-ben született trinidadi szülők gyermekeként. Ötéves koráig Trinidadon éltek nagyanyjával, ekkor Queensbe (New York) költöztek, egyes források Queenst adják meg születési helyéül, míg mások Trinidadot. Apja alkoholista és kábítószeres volt, és egyszer felgyújtotta a házukat, hogy megölje a feleségét. Minaj az Elizabeth Blackwell középiskolába járt, majd a LaGuardia High Schoolban érettségizett. A LaGuardia zenei és előadóművészeti jellegű iskolában dráma tagozatra járt. Egy időben a bronxi Red Lobster étteremben dolgozott. Minaj néhány mixtape-et készített, és szerepelt az XXL magazinban. 2008-ban az év női előadója lett az Underground Music Awards díjkiosztón. Több, már befutott előadó, köztük Mariah Carey, Ludacris, Usher, Christina Aguilera, Kanye West dalában is vendégszerepelt. 2009 áprilisában jelent meg Beam me up Scotty című mixtape-je, ami pozitív fogadtatásban részesült a BET és az MTV részéről. 2009 augusztusában Minaj leszerződött a Young Money Entertainmenthez. Első albuma, a Pink Friday 2010. november 23-án jelent meg. Erről egy dal, a Massive Attack már áprilisban megjelent. Augusztusban jelent meg az album első hivatalos kislemeze, a Your Love, ami a 14. helyet érte el a Billboard Hot 100, a 7-et a Hot R&B/Hip-Hop Songs és az elsőt a Rap Songs slágerlistán. Ezzel 2002 óta ő az első női rapper, aki szólószámmal kerül a lista élére. 2010 októberében ő lett az első női rapper, akinek hét dala szerepelt a Billboard Hot 100-on.

hirdetés

A Vibe magazinnak adott interjújában ezt nyilatkozta: „Miközben felnőttem, láttam, miket csinálnak a nők, és azt hittem, nekem is ezt kell tennem. Abban az időben a női rapperek sokat beszéltek a szexről, és azt hittem, ahhoz, hogy olyan sikeres legyek, mint ők, nekem is ezt kell képviselnem, mikor valójában nem kell.” Az Interview magazinban adott interjújában ezt mondta: „Tudatos döntést hoztam, hogy megpróbáljam kicsit levenni a hangsúlyt a szexualitásról. Szeretném, ha az emberek – főleg a fiatal lányok – tudnák, hogy az életben semmi nem fog a szexuális vonzerőn múlni, kell hozzá valami más is.” Talán ez a visszafogottság fogta meg a férfiakat, akik az első ötbe szavazták Nickit. Gyerekkorában a rapper sokszor volt tanúja szülei veszekedésének, emiatt álomvilágba menekült: szerepeket talált ki, és ezeken keresztül élte az életét. A New York magazinban elmondta, hogy „hogy elmeneküljek mindattól a veszekedéstől, elképzeltem, hogy másvalaki vagyok. „Cookie” volt az első új egyéniségem, aki mellett egy darabig kitartottam. Utána jött „Haradzsuku Barbie”, aztán „Nicki Minaj”. A képzelet volt a valóságom.” Van fantázia Nickiben, ezt a férfiak is észreveszik, és kimondottan csinosnak tartják őt, ami a szavazásból kiderült. Csak így tovább Nicki, sok sikeres dal fűződhet még az énekesnőhöz, és újabb sikereket érhet el a férfiak körében. Bár némelyik dala és egyes interjúk azt sugallják, hogy biszexuális, Minaj elmondta, hogy nem szokott járni vagy nemi kapcsolatot létesíteni más nőkkel. Azonban férfiakkal sem jár, bár a férfiak szépnek tartják őt.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés