hirdetés

Partnereink

Párnázzuk alá a bőrt!

hirdetés

Párnázzuk alá a bőrt!

Világszerte futótűzként terjed egy új módszer a bőr fiatalosabbá tételére, ami most már Magyarországon is elérhetővé vált!

Természetes dolog, hogy mindenki puha tapintású és ragyogó bőrre vágyik, ahogyan az is, hogy az idő kerekét is szeretnénk kicsit visszaforgatni, és a régi vonásainkat visszanyerni. Ennek érdekében sok mindent meg is teszünk: krémezünk lelkesen, néha eljutunk a kozmetikushoz is, de a kezelések eredménye hamar elillan, és egy idő után már kevésnek tűnik. A hialuronsav a bőr egyik természetes alkotóeleme (az elnevezése ellenére szénhidrát), mely a víz megkötése által biztosítja a bőr hidratáltságát, friss, fiatalos kinézetét. A hialuronsav gyakorlatilag vízzel párnázza alá a bőrt, azonban a mennyisége az évek múlásával jelentősen csökken. Az ennek következtében elmélyülő barázdák, beeső arc, ragyogását vesztett bőr ellen most új módszerrel gazdagodtunk: Magyarországra is megérkeztek a külföldön hatalmas sikert arató Restylane Skinboosters készítmények, amelyek stabilizált hialuronsavat tartalmaznak és egyedülálló NASHA technológiával készülnek. Ez egy szabadalmaztatott módszer arra, hogy stabilabb gél állag jöhessen létre a hialuronsavból a hatékonyabb vízmegkötés, valamint a hosszabban tartó hatás érdekében. A Skinboosters-t a bőr minőségének javítására fejlesztették: nemcsak pótolja a bőr elvesztett hialuronsav tartalmát, de javítja a rugalmasságát, csökkenti a finom ráncokat és a bőrhibákat.

hirdetés

A töltőanyagok legkorszerűbbikét mezoterápia által, extra vékony tűvel, apró tűszúrásokkal, egyenletesen elosztva juttatják a bőr mélyebb rétegeibe. A keresztkötött hialuronsav mélyebben történő beinjekciózásával a hialuron molekulák vizet kötnek magukhoz és a térfogatuk 200-szorosára duzzad, ezáltal látványosan fokozzák a bőr rugalmasságát, tömörségét, tónusát és hidratáltságát. Az egyedülálló kezelés hatása hosszú ideig, akár 12 hónapig is tarthat.

A kezelést követően a bőr hidratáltabbá, ragyogóbbá és rugalmasabbá válik. Azonnal kipihentebb, fiatalosabb lesz a megjelenésünk, ugyanakkor a látvány természetes. A bőr textúrájának látványos javulása ily módon elérhető az arc, kézfej, nyak és dekoltázs területén. A kezelés minden bőrtípusra javasolt, nők és férfiak részére egyaránt. Már egyetlen kezelés is látványos eredményt hoz, de a bőr állapotától függően 1-3 kezelést javasolt elvégezni havi gyakorisággal.

A Skinboosters nem csupán a bőrkép javítására, az arc megfiatalítására használható, de figyelemreméltó eredményeket érnek el vele akne heges bőr egyenletesebbé tételére! A speciális NASHA technológa a természetes hialuronsav minimálisan módosított verzióját eredményezi, amit a testünk nem érzékel idegen anyagnak, így minimális a túlérzékenység esélye.

 

Szöveg, fotó: Momentum Mundi

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 02.20.

Ma Aladár, Álmos napja van.

Újabb siker a meddőség területén

Az elmúlt időszak kutatásainak eredményeképpen egyre nagyobb túlélési esélyei vannak azon betegeknek, akiket daganatos betegségekkel kezelnek. Ezen fo...

  • 2019-02-20 15:02
Ragaszkodnak a magyarok a gyógymódok közti választás szabadságához

A magyarok többsége elutasítja a homeopátiás szereket érintő korlátozásokat – derült ki egy friss kutatás eredményeiből.

  • 2019-02-20 12:22
5 egyszerű túlélőtipp tél végére

Elindult február, és már mögöttünk van a leghosszabbnak nevezett hónap. Szerencsére az a hétfő is elmúlt már, amit brit pszichológusok szerint az év e...

  • 2019-02-13 13:35
Tini bőrproblémák 30 felett?

A tini időszak törékeny szépsége, az első szerelem elsöprő emléke, a rengeteg nevetés, a világmegváltó tervek időszaka, ahogy a pattanásos bőr rémálma...

  • 2019-02-13 09:02
Meddig tartanak ki az újévi fogadalmak?

Egy bő hónap elröppent már az évből, ilyenkor sokakban felmerül, hogy mi a helyzet a fogadalmainkkal? Egyáltalán érdemes-e újévi fogadalmat tennünk? É...

  • 2019-02-12 17:36

hirdetés

Dekorációs ötletek a hideg évszak hátralevő napjaira

A karácsony vége és a tavasz kezdete között ritkán gondolunk arra, hogy hangulatos dekorációkkal kiélvezzük otthonunkban a tél hátralevő részét. Legtö...

  • 2019-02-12 13:47
Így ápold a hajad, ha fitneszterembe jársz

Az újévi fogadalmat követően minden év elején sokan kezdenek fitneszterembe járni. Nekik szeretnénk segítséget adni néhány hasznos hajápolási és frizu...

  • 2019-02-12 10:31
5 foglalkozás régen és most

Ahogyan a világ változik, úgy születnek új foglalkozások és tűnnek el a régiek. Például ki emlékszik már arra, hogy egykor léteztek emberi ébresztőórá...

  • 2019-02-12 08:19
Rubint Réka: „Norbi múzsája vagyok”

A múzsák évszázadok óta adnak ihletet művészeknek szépségükkel, intelligenciájukkal és kifinomultságukkal. Vajon mitől lesz egy nő igazi múzsa és a 21...

  • 2019-02-11 21:24
5 applikáció, ami nélkül ugyan élhetsz, de nem érdemes!

Költségtervezés, könnyebb parkolás, szórakozás bárhol bármikor, egészség és gasztrónomia?

  • 2019-02-11 17:47

Minden cikk

hirdetés

hirdetés