hirdetés

Partnereink

Izraelt látnod kell!

hirdetés

Izraelt látnod kell!

A zsidók 2000 évig éltek szétszórtan a diaszpórában, 1948 óta van ismét saját államuk, mely három világvallás gyújtópontjában terül el. Számos dolog található itt, ami a zsidók, keresztények és muzulmánok számára egyaránt szent, s ez megnehezíti a zsákutcába jutott politikán túli megegyezést. A szent helyek mellett a Földközi-tenger partvidéke és a Vörös-tenger is vonzza a látogatókat.

Sziklamecset

hirdetés

A Siratófal felett magasodó, nyolcszögletű, csillogó kék fajanszcsempével kirakott 55 m magos 687 és 691 között épült Qubbat as-Sakhra szikfotemplom tetejét arany kupola borítja. A zsidó hagyomány szerint a templom belsejében található szent sziklán akarta Ábrahám feláldoznia fiát, Izsákot, míg a muzulmánok hite szerint Mohamed itt emelkedett a mennybe Al Borak nevű paripájának a hátón. 1981 óta a sziklamecset a kulturális világörökség része.

Jeruzsálem, Siratófal

 A Jeruzsálem óvárosában található 18 m magas és 48 m hosszú Siratófal az utolsó darabja a rómaiak által Kr. u. 70-ben lerombolt templomnak, a hithű zsidók pedig az óta siratják elpusztított szentélyüket. A szent helyen külön területük van a nőknek és a férfiaknak. A habarcs nélkül egymásra rétegezett kövek közé sokan kis cédulákat rejtenek, melyre kéréseiket és kívánságaikat írják. Mivel a területre csak fedett fővel szabod belépni, a bejárat mellett kis fejfedők találhatók.

Szent Sír-templom

A Szent Sír-templom Jeruzsálem óvárosában a kereszténység egyik legszentebb helye, ugyanis falai között áll a Kálvária-domb, a Golgota, ahol Jézust keresztre feszítették, valamint a barlangsír, melyben feltámadt. 313-ban Nagy Konstantin építette az első templomot ezen a szakrális helyen, melyet azonban a következő évszázadokban többször leromboltak és újjáépítettek. 1981 óta az óváros más épületeivel együtt a világörökség része.

Getszemáni kert

Jeruzsálem keleti részén, az Olajfák hegyén található az a kert, amelyben Jézus mennyei atyját arra kérte, hogy távoztassa el tőle a pohárt, ám Isten akaratának kellett beteljesülnie, s Jézust ezen a helyen fogtok el. A héber név Gat shemen jelentése olajprés, s még ma is sok olajfa áll itt, melyek állítólag még Krisztus életéből származnak. Az 1924-ben épített Getszemáni-templom emlékeztet az eseményekre.

Sion-hegy

Nem lehet nem észrevenni o Sion hegyén, Jeruzsálem óvárosán kívül az ég felé törő Dormitio-templom kúpos tetejét és magos harangtornyát. A török szultán 1898-ban a német császár látogatása alkalmából szövetségesének ajándékozta a dombot, Vilmos pedig a területet Köln püspökének adományozta. Heinrich Renard építette az 1908-ban felszentelt templomot, melynek helyén a keresztény hagyomány szerint Jézus anyja nem meghalt, hanem csak örökre elszenderedett (dormitio = elszenderülés).

Holt-tenger

A 80 km hosszú és 18 km széles Holt-tenger 400 m-es mélyedésben található o tenger szintje alatt. A magas, 30%-os sótartalma miatt (az Északi-tenger esetében ez 3,5%) nem él meg benne semmilyen növény vagy állat. A sok só nem engedi elsüllyedni az embert, a látogatók pedig szívesen fényképezkednek a vízen lebegve újságolvasás közben. A magas sótartalom azáltal jött létre, hogy a Jordánból táplálkozó tónak nincs lefolyása, és a párolgás során nő a sótartalom.

Genezáreti-tó

A tó, melynek vízén állítólag Jézus járt, 21 km hosszú és 13 km széles, valamint 209 m-rel fekszik o tenger szintje alatt, és ezzel o világ legalacsonyabban fekvő édesvizű tava. A mélyedésben szubtrópusi klíma uralkodik, s mivel vízből nincs hiány, a partot és o domboldalakat dús, zöld vegetáció borítja, melynek mezőgazdasági terményeit egy évben többször is betakarítják. Ez már Krisztus idejében is így volt, ugyanis Josephus Flavius történetíró is beszámolt arról, hogy a mezei termények nagy mennyiségben teremnek.

Forráswikipedia.org

Képek: facekontroll.blog.hu és panoramio.com

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szabadidő

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés