hirdetés

Partnereink

Egy hónapnyi Tokaj

hirdetés

Egy hónapnyi Tokaj

Azt már tudjuk, hogy a tokaji bor jövője a furmint, de még keressük a lehető legjobb klónt, még kutatjuk a Tokaj-hegyaljai talajt, még kísérletezünk a borkészítési módokkal. Közben Hegyalja települései építik egyéni márkáikat, próbálnak felnőni a ma turisztikai igényeihez.

A Winelovers rendezvények szervezőiként az is egyértelmű számunkra, hogy a borszeretők nyitottak minden egyes újabb borászatra, minden új információra, minden új rendezvényre, akár vidéken is. Ezért népszerűsítjük idén is egy hónapon át a Tokaji borvidéket.

hirdetés

A Winelovers prémium boros rendezvények 2016-ban új lendülettel, még magasabb színvonalon igyekeznek közelebb hozni egymáshoz a borokat, a borszeretőket és a borászokat. Rendezvényeink mostantól nevükben is az egységet, és az egy-egy hónapon át tartó programsorozatokat hirdetik: a soron következő Tokaj Grand Tokaji Március néven folytatja sikersorozatát, felsorakozva a Kékfrankos Április, a Pezsgő Június, az Olaszrizling Október és a Bordói November mellé.

Tokaj-Hegyalja nem egyetlen település, nem egyetlen szőlőfajta

A Tokaji Március programsorozat célja, hogy a figyelem középpontjába állítsa mindazt, ami Tokajt hazánk kiemelkedő borvidékévé teszi. Az eseménysorozat a legfontosabb pincészetek mellett felvonultatja a borhoz köthető tokaji szervezeteket, programokat, a terület turisztikai, gasztronómiai, illetve művészeti kínálatát is. Az országos akció legfontosabb helyszíne Budapest mellett természetesen maga a Tokaji borvidék.

A Tokaji Március kiemelkedő eseménye a Tokaji Március Nagykóstoló lesz, március 19-én, a Corinthia Hotel Budapestben. Tokaj színes, Tokaj-Hegyalja nem egyetlen település, és nem kizárólag egy szőlőfajta vagy két bortípus. Ezt itt több mint 70 borász legszebb tételei mellett településszintű összefogások, gasztronómiai és turisztikai kiállítók igyekeznek majd bizonyítani. Nem egyéb a mesterkurzusok célja.

A Település és bora, mint márka című előadáson a borvidék települései boraikon keresztül is bemutatkoznak. A Tokaj Kereskedőház, a körzet integrátora átfogó megújulásról beszél, a Tokaj Oremus elmúlt 15 évének legkiválóbb tételeit hozza, Demeter Zoltán mesterkurzusán pedig egyszerre több tétel premierjére is sor kerül. A Tokaj Hétszőlőtől azt tudhatjuk meg, hogy mire képes a hegyaljai lösz.

Ne maradjon le Tokaj-Hegyaljáról, ismerje meg több szőlőfajtáját, bortípusát és települését, figyeljen rá egész márciusban, hiszen a világhír itthon kezdődik!

 

Szöveg: Trinety Media Kft.

Fotó: fesztivalkatlan.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szabadidő

Névnap 04.17.

Ma Rudolf napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés