hirdetés

Partnereink

Felkapott Héviz legnagyobb szállodája

hirdetés

Felkapott Héviz legnagyobb szállodája

A tavalyihoz képest idén nyáron közel 15 százalékkal emelkedett a vendégéjszakák száma, és növekedett a tartózkodási idő is – derül ki Hévíz legnagyobb szállodájának, a NaturMed Hotel Carbonának az adataiból. Miközben egyre több német vendég érkezik a népszerű fürdőhelyre, a nyári hónapokban a magyarok aránya meghaladta a 40 százalékot.

Idén június és augusztus között kb. 15 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma az előző évhez képest a legnagyobb hévízi hotel adatai alapján. Az emelkedésben nagy szerepük volt a hazai turistáknak: míg júniusban az összes foglalás 12 százalékát tették ki a magyarok, júliusban ez a szám már meghaladta a 40 százalékot a NaturMed Hotel Carbonában. Ezzel együtt idén nyáron növekedett a direkt (azaz nem utazási irodán keresztül történő) foglalások száma is. A korábbi évekhez képest a külföldiek közül elsősorban a német vendégek száma mutatott növekedést. Az egész országban megfigyelhető volt idén nyáron, hogy több vendég érkezett a szállodákba: a KSH adatai alapján júniusban 15, míg júliusban 1,5 százalékkal növekedett a hazai szálláshelyek vendégforgalma a tavalyi év azonos időszakához képest, és az emelkedő trend vélhetően augusztusban is fennmaradt. Júniusban a magyar és külföldi foglalások száma közel azonos arányt ért el, míg júliusban az összes foglalás többségét a hazai vendégéjszakák tették ki.

hirdetés

A Carbona adatai alapján a vendégéjszakák száma mellett növekedett az átlagos tartózkodási idő is, amely idén nyáron 6,3 napot tett ki, azaz nagyjából 1 hetet töltöttek a látogatók a szállodában. Az adatokból kiderült, hogy nemcsak a gyógyszállodai és beauty szolgáltatásokat vették igénybe a vendégek, hanem a szálloda tematikus nyári hetei is találkoztak a nyári pihenésüket töltő családok elvárásaival. Müller-Pápai Zsuzsanna vezérigazgató elmondta, hogy a négy csillag superior szálloda őszi foglaltsági kilátásai is kedvező képet mutatnak: a mostani adatok alapján 20 százalékkal több vendégéjszakára számítanak októberben az előző év azonos hónapjához képest, de a november is kimagaslónak ígérkezik a foglalásokat illetően. Ez az emelkedés főként a német és orosz vendégek előjegyzéseinek köszönhető.

NaturMed Hotel Carbona**** superior

A NaturMed Hotel Carbona Hévíz nagy hagyományokkal rendelkező, közkedvelt gyógy- és wellness szállodája. 260 szobájával, több mint 1000 négyzetméter felületű fürdőkomplexumával, valamint 230 fős alkalmazotti létszámával a dunántúli és a balatoni régió szállodaiparának egyik legjelentősebb szereplője. A Hotel Carbona minőségi szolgáltatásaiért 2008-tól folyamatosan elnyerte a Turizmus Minőségi Díjat, 2012-ben megkapta a European Health Spa Award-ot, 2013-ban pedig – szállodák között egyedüliként – másodszor is Magyar Termék Nagydíjjal ismerték el. A Carbona elnyerte az MSZÉSZ és a Magyar Turizmus Zrt. „Év Szállodája” díját négy csillag superior kategóriában a 2013-as eredményei alapján, 2014-ben pedig a MagyarBrands elismerést. A Gault&Millau Magyarország 2015-ös kalauza szerint a hévízi NaturMed Carbona a legjobb négycsillagos wellness szálloda Magyarországon, a FIT Resien közönségszavazatai alapján pedig 2014 legjobb Health & Spa szállodája. A TripAdvisor közössége a hazai TOP 10 hotel közé választotta a Carbonát családi hotelek kategóriában, és a szállodának ítélte a TripAdvisor Travellers’ Choice 2015 díjat.

Szöveg: Font Page Communications

Kép: hotelonlinehungary.com/heviz/

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szabadidő

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés