hirdetés

Partnereink

Béli Ádám: A petőfiség szellemi szabadságvágy vagánysággal ötvözve

hirdetés

Béli Ádám: A petőfiség szellemi szabadságvágy vagánysággal ötvözve

Történelmi megújuláson megy keresztül a közmédia két népszerű csatornája, a Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV, amelynek leglátványosabb változása, hogy november 3-tól a műsoraik a főváros kulturális életének ikonikus helyszínéről, az A38 hajóról jelentkeznek. Az átalakulás jelentőségéről az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorában Béli Ádám csatornaigazgató és Daru Gábor, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. stratégiai irodájának vezetője nyilatkoztak.

2023-ban ünnepeljük Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját, amelyre kiemelten készül az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. a Petőfi Irodalmi Múzeummal közösen, ennek egyik eleme az M2 Petőfi TVés a Petőfi Rádió megújulása. Az összefogásról Daru Gábor az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorában úgy fogalmazott: "A közmédia alapfeladata, hogy minél szélesebb közönséghez, nézői réteghez jusson el. A mai fiatalság, a 16-24 évesek korcsoportja egészen másképp fogyaszt médiát, mint 20 évvel ezelőtt. A változáshoz alkalmazkodnia kell a közmédiának is, ezért fontos lépés, hogy a Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV megújul. Az új műsorsávok, műsorok és műsorvezetők azt a célt szolgálják, hogy minél több fiatal saját márkarepertoárjában szerepeljen egy-egy közmédia által szolgáltatott műsor vagy csatorna."

hirdetés

A kerek évforduló alkalmat ad arra, hogy Petőfi Sándor értékteremtő munkája és forradalmi szemléletmódja kiemelt figyelmet kapjon. A költőre emlékezve így példaképet, a 21. század rocksztárját teremti meg a közmédia, a csatornák pedig névadójukhoz méltón kulturális adókká válnak, minél több értékközvetítő magyar zenét kínálva – tette hozzá Béli Ádám, az M2 Petőfi TV és a Petőfi Rádió csatornaigazgatója, miközben az átalakulás fő helyszínén, az A38 hajón a megújult stúdiók színfala mögé vezette be a Ma reggel nézőit.

„A »petőfiség« szellemi szabadságvágy vagánysággal ötvözve. A megújulásban ugyanazt a bátorságot és forradalmi szemléletet követtük, mint annak idején Petőfi. Olyan arcokat és műsorokat kínálunk a nézőknek, akikkel és amelyekkel eddig még nem találkozhattak, ám méltón képviselik a Petőfi-szellemiséget. Nem akartunk régi motorosokat, bejáratott műsorvezetőket leigazolni, hanem olyan hiteles, fiatal egyéniségeket kerestünk, akik közvetlenül, a közönségünk hangján tudnak értéket közvetíteni” – emelte ki a csatornaigazgató, akinek további fontos célja, hogy a magyar kulturális élet minőségi tartalmait – a mainstreamtől az underground műfajokig – a lehető legtöbb mai platformon, közvetlenül juttassa el a célcsoportjukhoz. A további részletek és az A38 hajón kiépített Petőfi-bázis a Ma reggel idézett adásában visszanézhető.

Forrás: MTVA

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés