hirdetés

Partnereink

Rúzsa Magdi gyermekei már most igazi csapatjátékosok

hirdetés

Rúzsa Magdi gyermekei már most igazi csapatjátékosok

Várandóssága alatt utoljára a Petőfi Rádió reggeli műsorában szólalt meg élőben Rúzsa Magdi, új szerzeménye, a Fight kapcsán, ami a 2022-es férfi kézilabda EB hivatalos dala. A háromszoros anyai örömök elé néző énekesnő a Petőfivel a reggel! műsorvezetőjének, Bekker Dávidnak hangsúlyozta: gyermekei már most nagyon vagányok és együttműködők.

A Máté Péter-díjas, kétszeres Fonogram- és Artisjus-díjas énekesnő, Rúzsa Magdolna énekli a 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokság hivatalos dalát. A Fight című, angol nyelvű dalt – melyet Szakos Krisztiánnal közösen szereztek – az éteren keresztül először a Petőfi Rádióban, a magyar zenék rádiójában hallhatta a nagyközönség.  A dalpremier kapcsán az énekesnő interjút is adott, amelyben kitért arra is, hogy már most igazi kis csapatot alkotnak gyermekeivel.

hirdetés

„Egészen idáig igyekeztem a színpadhoz igazítani mindent, valahogy ez mindig egyértelmű volt nekem, nem erőltettem. Aztán megtudtuk, hogy jönnek a gyerkőcök, akik szerencsére nagyon jófejek, mert kőkeményen melóztak velem. Tűrték, bírták a koncerteket, együtt turnéztunk, igazi csapatjátékosok. Valószínűleg tudják ők, hogy hova készülnek” ​– mondta nevetve a Petőfivel a reggel!-ben Rúzsa Magdi, aki utolsó koncertjeit már óvatosabban adta, ami komoly kihívást jelentett neki, hiszen, mint mondja, a színpadon hiperaktív üzemmódba kapcsol át. Éppen ezért örült, amikor kiderült, hogy a férfi kézilabda EB hivatalos dalát énekelheti, amelybe bőven került a „Magdis spirituszból”.

„Nagy megtiszteltetésként éltem meg a felkérést, hiszen nem minden nap ír az ember dalt egy ekkora sporteseményre. Szakos Krisztiánnal szereztük ezt a dalt is, amit a versenyszellem ihletett: a harcról szól, a pillanatról, amikor küzdeni kell. Véleményem szerint egy energikus, jól énekelhető szerzemény, ami nemzetközi szinten is megállja a helyét és méltó arra, hogy egy Európa-bajnokság himnusza legyen” – fogalmazott a Petőfi Rádió reggeli műsorában Rúzsa Magdi, aki a folytatásban azt is elárulta, hogy a gyerekeivel már most hallgattat zenét, a saját zeneterápiájában pedig klasszikus-, pop- és rockzene is helyet kap. Jelenleg Ray Charles és Elvis slágereivel barátkoznak a hármasikrek. A további részletek a Petőfivel a reggel! podcastjéből hallgathatók vissza.

Forrás: MTVA

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés