hirdetés

Partnereink

Túl kevés visszajelzést kapunk a főnökeinktől

hirdetés

Túl kevés visszajelzést kapunk a főnökeinktől

Magyarországon a vállalkozói kultúrában óriási hiány van a visszajelzésekből a munkavállalók irányába. A vezetők jó esetben ugyan tisztában vannak vele, hogy a pozitív és a negatív kritika egyaránt építő jellegű tud lenni, az értékelésről gyakran mégis hajlamosak megfeledkezni. Ilyenkor az egész esetlegessé válik, amivel egyetlen dolgozót sem lehet már motiválni.

Czinege Andor szervezetfejlesztési szakértő arról beszélt, a rendszeres visszajelzésekkel nemcsak a dolgozók hozzáállásán, hanem a teljesítményükön is szinte határtalanul lehet javítani.

hirdetés

A visszajelzés a bajnokok reggelije, vallja Ken Blanchard, a világ egyik legismertebb motivációs előadója. Szerinte ha csúcsteljesítményre szeretnénk sarkallni a munkatársainkat, akkor abban kulcsfontosságú szerepet kell betöltenie az értékelésnek is.

Ehhez képest hazánkban ma a legelterjedtebb a nulla visszajelzés: az alkalmazottak akkor sem kapnak visszacsatolást, ha jól végzik a munkájukat, és akkor sem, ha rosszul. Czinege Andor szervezetfejlesztési szakértő szerint a legtöbb vezető úgy érzi, hogy a hibák korrigálása a legfőbb feladata, ha pedig valami jól működik, azt természetesnek veszi.

„Kisebb vállalatoknál ilyen irányú továbbképzések nem jellemezőek, a közepes és nagyvállalatoknál viszont a méret növekedésével egyre elterjedtebb a teljesítményértékelési rendszer. Ennek a lényege, hogy bizonyos időszakokra kitűznek célokat, ami már jó gyakorlatnak mondható. Két gond van vele: kevesen alkalmazzák a rendszert igazán jól, ráadásul nem is túl gyakori az értékelés, amit ennek keretében adnak. Hetente vagy akár naponta lenne ideális visszajelzést adni a kollégáknak, hiszen valamit mindig csinálnak valahogyan. Ettől Magyarországon még nagyon messze állunk” – értékelt az Ad Sidera Csoport vezető tanácsadója.

A fejlődés és az elégedettség nem üti egymást

A szakértő hozzátette, élénken él két tévhit a vezetők fejében, miszerint a munkavállalók elbízzák magukat a dicséretektől, az elégedettség pedig a fejlődés gátja, holott egyik sem igaz.

„Lehet az ember egyszerre elégedett és akarhat közben fejlődni. A lényeg mindig az, hogy a visszajelzések ne csak a hibákat korrigálják, hanem a fejlődést is ösztönözzék. A munkatársak hatékonyságát pusztán a visszajelzésekkel szinte határtalanul lehet növelni, sok vezető el sem tudja képzelni, milyen nagy lehetőség rejlik ebben” – mondta Czinege Andor. Kijelentette: miközben a cégek bevételeit jelentősen lehetne növelni megfelelően alkalmazott visszajelzésekkel, mintha ez egy titok lenne, mert kevés cég aknázza ki az ebben rejlő lehetőségeket.

A szervezetfejlesztési szakértő szerint a visszajelzés akkor lehet hatékony, ha magasabbra emeljük a lécet a munkatárs számára, a haladást rendszeresen nyomon követjük, és ehhez kapcsoljuk a visszajelzéseket. Ha ez nincs meg, az egész esetlegessé és negatív fókuszúvá válik ahelyett, hogy tetten érnénk a kollégát, amikor valamit jól csinál.

Egymást is jutalmazhatják a munkatársak

A vezetők életét könnyíti meg a Flinkit! Pet névre hallgató, magyar fejlesztésű munkatársi és vezetői visszajelzési rendszer, amelynek köszönhetően bármely vállalat feltérképezheti, hogy működnek együtt a szervezeti egységei, miközben kellőképpen motiválhatja is az adott területeken dolgozó munkavállalókat.

Pintér Antal, a Flinkit! ügyvezetője elmondta, hogy miután a vállalat munkatársai regisztráltak a platformon, közvetlenül küldhetnek pozitív visszajelzéseket, elismeréseket egymásnak, az előre meghatározott céges értékek mentén, vagy akár visszajelzéseket kérhetneka munkakörükhöz tartozó által meghatározott megjelölve, hogy mely válallati érték, vagy mely a munkakörhöz szükséges készségeik tekintetében.

Ezek a visszajelzések – Pet-ek - azonnal meg is jelennek a Flinkit! Pet idővonalán, - akár multimédiás tartalommal kiegészítve, így a többi munkatárs is láthatja, Így egy pozitív,elismerés-spirál bontakozik ki, mely rendkívüli módon erősíti az dolgozói elkötelezettséget, motivációt... A vezetőség a csevegő alkalmazásokba (Teams, Slack) is integrálható rendszer üzenőfalán láthatja, miként segítik egymást az alkalmazottak és kik az” informális hatásközpontok” – magyarázta, hozzátéve, hogy a szoftver segítségével mélyreható analitikát is tudnak mindezekről szolgáltatni.

Pintér Antal közölte azt is, az Amerikában egyre elterjedtebb visszajelzési rendszer lehetőséget kínál arra is, hogy a munkatársak Pet-jeiket azonnali izgalmas-kellemes jutalmakra váltsák, mint például masszázs, utazás, kondibérlet vagy wellness hétvége.

„Az ösztönző rendszer kifejezetten hatékony a koronavírus-járvány árnyékában, amikor sok helyen még hibrid munkavégzés zajlik. A kollégák így nemcsak a munkájukban mérhetőek, hanem abban is, miként, milyen formában segítenek a többieknek. Tökéletesen leképezhető a cég informális működése, amely első partnereik között az egyik legnagyobb hazai kereskedelmi bank közel ezer munkavállalója jhasználta a rendszert, ami osztatlan sikert aratott. Szinte percenként megjelent egy bejegyzés az üzenőfalon, ez az érdeklődés pedig még az ötletgazdák várakozásait is felülmúlta.

Forrás: akoczka.com, Flinkit!

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés