hirdetés

Partnereink

Ennio Morricone családja koncertturnét jelentett be

hirdetés

Ennio Morricone családja koncertturnét jelentett be

November 10-én az Oscar-, Grammy- és kétszeres Golden Globe-díjas olasz zeneszerző, Ennio Morricone születésnapján jelentette be az elhunyt legenda családja: világturnét szerveznek a mester tiszteletére. Az egyetemes filmzene egyik legismertebb és legnagyobb hatású alakjának slágereit megszólaltató koncertsorozatnak budapesti állomása is van. 2022. december 18-án 20:00 órakor a Papp László Budapest Sportarénába érkezik az 'Ennio Morricone - The Official Concert Celebration'.

Ennio Morricone több, mint 500 kottát írt a film- és tévéiparnak, valamint több mint 100 komplett zeneművet komponált. 2014 és 2019 között 111 koncertet adott csak Európában, több mint 800 000 fős nézőközönségének. Ennio Morricone 2019-ben, közvetlenül a színpadtól való visszavonulása után kezdett el dolgozni egy vadonatúj koncertprodukción, amelyben a legnagyobb klasszikus filmjeit elevenítette volna fel. A nagyszabású, látványos produkciót szimfonikus zenekar, kórus illetve fia, Andrea Morricone vezénylésével mutatták volna be. 2020-as év közepére fejezte be az új műsor terveit, azonban a koncertet már nem élhette meg. 2020. július 6-án Ennio Morricone 91 éves korában sajnos elhunyt.

hirdetés

Az Oscar-, Grammy- és kétszeres Golden Globe-díjas olasz zeneszerző családja nem hagyta, hogy a produkció a feledés homályába merüljön és 2022-ben turné keretén belül színpadra állítja a koncertet. A magyar rajongók, 2022. december 18-án 20 órakor a Papp László Budapest Sportarénában élvezhetik Ennio Morricone emlékműsorát, melyet fia, Andrea Morricone fog vezényelni. A zenei élmények mellett soha nem látott felvételek is bemutatásra kerülnek a Maestro-ról munka, illetve interjúk közben.

Andrea Morricone az új műsorról elmondta: „Ez sajnos nagyon szomorú élmény is egyben. Természetesen nagyon hiányzik édesapám, de az, hogy megtisztelhetem őt azzal, hogy teljes szimfonikus zenekarral és kórussal vezénylem a fenomenális zenéjét, nagy és mély érzelmekkel teli élmény lesz, nagyon várom hogy együtt ünnepeljem őt rajongóival szerte a világon."

Floris Douwes, a GEALive producere hozzátette: „Egy életre meghatározó élmény volt közel 7 évig turnézni Ennioval, és áldás volt, hogy sikerült vele létrehozni ezt az új produkciót abban a tudatban, hogy színpadra lépünk és amelyre teljes áldását adta. A rajongók nagyon gyakran kértek filmklipeket a koncerteken, ezt a kérést most tiszteletben tartjuk, és közösen tisztelgünk a Maestro és művészi öröksége előtt. ”

A jól ismert dallamokat a Cseh Nemzeti Szimfonikus Zenekarés több mint 50 énekesből álló kórus szólaltatja meg.

Andrea Morricone évek óta ismert karmesteri és zeneszerzői kiemelt munkásságáról, mely a filmzenétől a klasszikus-kortárs és crossover dalokig minden műfajt átölel. Számos alkotása közül talán a leghíresebb műve a Cinema Paradiso „The Love Theme”, amelyen édesapjával Ennio Morriconéval együtt dolgozott, és amelyért BAFTA-díjat kaptak. Figyelemreméltó és ismert munkái közé tartozik a 2015-ös világkiállítás témája, a „La Forza Del Sorriso”, amelyet Andrea Bocelli énekelt. 2020 januárjában, Andrea a Cinema Paradiso zenéjét vezényelte édesapja előtt, aki életműdíjat kapott az eseményen. A Cseh Nemzeti Szimfonikus Zenekar, Európa egyik vezető és legkeresettebb zenekarai közé tartozik. Az elmúlt 28 év alatt igen színes és széles repertoárban szólaltak meg.

A klasszikus, filmzene, jazz és musicalek által olyan népszerű világsztárokkal dolgoztak, mint például: Lalo Schifrin, Pino Donnagio, Giuliano Taviani, Danny Elfman, Hans Zimmer, James Newton Howard, Quentin Tarantino, Vince Mendoza, Giuseppe Tornatore, Carl Davis, Steven Mercurio, Marcello Rota, Vladimir Cosma, Christian Lindberg és Chick Corea és nem utolsó sorban Ennio Morriconeval, akivel számos európai turnéban, koncerteken, stúdiófelvételeken működtek közre.

A koncert szervezői a Green Stage Production és a Multimedia Organisation. A Green Stage Production mottója :"Földünk védelme tudatos célunk, ezért minden általunk megrendezésre kerülő koncert, előadás megvalósításához szükséges energiafelhasználás adataiból kiszámítjuk az adott események ökológiai lábnyomát, hogy ezen számítások eredményeként annyi fát ültessünk hazánkban, amely a keletkezett ökológiai lábnyomot ellensúlyozni képes".

A budapesti koncert jegyértékesítése november 12-én pénteken 10 órától indult az www.eventim.hu-n, illetve a Tex jegyirodáiban.

ENNIO MORRICONE – THE OFFICIAL CONCERT CELEBRATION, NOVEMBER-DECEMBER 2022

November 28   London, O2 Arena

November 30   Berlin, Mercedes Benz Arena

December 1       Frankfurt, Festhalle

December 2       Rotterdam, Ahoy Arena

December 4       Brussels, Paleis 12

December 6       Paris, AccorHotels Arena

December 18     Budapest, Aréna

December 19     Prague, O2 Arena

December 20     Vienna, Stadthalle

December 21     Krakow, Tauron Arena

December 22     Lodz, Atlas Arena

 

Bővebb információ:

„...a zene megfoghatatlan, nincs formája, olyan, mint egy álom: akkor létezik, ha előadják, és akkor ölt alakot a hallgató elméjében.” - Ennio Morricone

Forrás: akoczka.com

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés