hirdetés

Partnereink

István, a király az M5 műsorán az Operettszínház előadásában

hirdetés

István, a király az M5 műsorán az Operettszínház előadásában

Nem mindennapi szereposztású darabot örökített meg a közmédia kulturális csatornája az államalapítás nemzeti ünnepére. Az István, a király című előadást a Budapesti Operettszínház feldolgozásában többek között Kocsis Dénes, Dolhai Attila, Polyák Lilla, Gubik Petra, Homonnay Zsolt, Gömöri András Máté, Dancs Annamari, Szabó P. Szilveszter és Földes Tamás szereplésével láthatják a tévénézők az M5-ön augusztus 21-én 21.09-től.

Az államalapítás ünnepéhez kapcsolódva a közmédia valamennyi csatornája számos programot kínál nézőinek és hallgatóinak a hétvégén, ezek közül is kiemelkedő Szörényi Levente és Bródy János legendás műve, az István, a király rockopera, amelyet az M5 kulturális csatorna tűz műsorára. A népszerű musicalt, amelyen generációk nőttek fel és slágereit minden nemzedék kívülről ismeri, Székely Kriszta rendező 2018-ban vitte színpadra, amelyben új értelmezését kereste a családi viszály klasszikus történetének és egyben új értelmet adott a zenés színháznak.

hirdetés

Géza fejedelem halála után fia örökölné a hatalmat, de a hagyományokra hivatkozva nagybátyja, Koppány is tömegeket gyűjt maga köré. István külföldi támogatással megszilárdíthatja a pozícióját, de a véres összecsapás elkerülhetetlen. Azonban az Operettszínház feldolgozásában a történelmi háttér helyett a mindenkori emberi tényezőkre kerül a hangsúly, olyan alapvető kérdések középpontba állításával, mint hogy milyen eszközöket lehet bevetni a győzelem érdekében, vagy a hatalom mindenekelőtt áll-e.

A közmédia kulturális csatornája 2021. augusztus 21-én 21.09-től mutatja be a zenés darabot, amelynek felvétele a Budapesti Operettszínházban készült.

Forrás: MTVA

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 04.18.

Ma Andrea, Ilma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés