hirdetés

Partnereink

Az idős állatok kevésbé kellenek

hirdetés

Az idős állatok kevésbé kellenek

Az USA-ban a pénzügyi válság, sok háziállatot tartó polgárnál is a hitelből vásárolt ház részleteinek törleszthetetlenségét okozta, ezzel együtt a család kilakoltatását. Sok házi kedvenc ezzel magára maradt a házzal együtt, az árverezésre kerülő ingatlanban, vagy került az utcára, adták le kutyamenhelyen, mert a kisebb, bérelt lakásba nem vihették.

Hazánkban ez még nem fordult elő, reméljük nem is fog, mert talán nem akkora a hitelre és lakhatási célból vásárolt ingatlanok száma. A pénzügyi nehézségek hatnak a kedvenc háziállatokra is. „A családok is mondjanak le ebben az évben a házi kedvencük szaporításáról, akár fajtiszta, akár keverék az eb, mert nem csak eladni nem lehet kölyköket, hanem ajándékba sem kellenek.” – írja a MESZSZ január 9-i közleményében. Az nem téma, hogy a keverékeket nem szaporítják a gazdák, kérdés, hogy több kutya kerül-e az utcára és sintértelepre a gazdasági válság miatt. Kérdés, hogy valóban a tenyésztők tehetnek-e a kóbor kutyák létszámának növekedéséről.

hirdetés

„Már tíz évvel ezelőtt megteltek a menhelyek – így összegezte Horváth Barbara Bora, a Biatorbágy és vidéke Állatvédő Egyesület elnöke. – Egy éve határozottan még több a kóbor kutya, ma már 8-10 bejelentés érkezik a körzetemben. Az utcán mozgó ebek nagyjából 70 %-a nem kidobott, hanem kóborló, ami igen felelőtlen gazdai hozzáállás, ráadásul büntetendő is. A kezelhetetlen létszám miatt, véleményem szerint, bevallva vagy titkolva, a fogadásra váró állatok miatt, minden menhely, altatásra kényszerül. Egy állat vállalása napi 100 forintnál nagyobb költség, de aki erre fogja, amiért meg kell válnia a kutyájától, az véleményem szerint felelőtlenül döntött a vásárlásnál vagy az örökbefogadásnál, hiszen nem tudta felmérni a valós lehetőségeit. A romló gazdasági helyzetben komoly anyagi terhet nem annyira az etetés jelent – kevésbé színvonalas tápon, maradékon sem pusztul el az állat – hanem egy tartós betegsége vagy balesete a kedvencnek. A műtétek és kezelések állatorvosi költségét nem képes sok gazda vállalni, és ilyenkor, kényszerűségből, egyre többen választják az állat korrekt elaltatását. Anyagi okokból hanyagabbul vesszük a bolhátlanítás feladatát, és a babésiais gyakrabban válik letális kutyabetegséggé, mintha lenne pénze a gazdáknak megelőzésképpen a kullancsellenes készítményekre vagy a bekövetkezett fertőzés kezeltetésére. A menhelyre kerülő, döntően keverék ebeken túl azonban egyre több a – részben a felelőtlen tenyésztés miatt – génhibás, megvakult, orvosi kezelésre szoruló, speciális táplálást igénylő, például cukorbeteg állat, amelytől megszabadulnak a kutyát hasznáért tartó emberek.”

„Kevés a korrekt tenyésztő, pedig a tenyésztőknek maguknak kellene tenni azon szaporítók ellen, akik az el nem adott, jelöletlen almok maradék kiskutyáit némi „hozzájárulással” együtt átadják a sintérnek. Nemrég találkoztam több német dog, és 10 törpe pincser kiskutyával olyan helyen. Láttam olyat is, aki öleb-keverék kiskutyákat haszon reményében hozott létre, árult, majd adta oda a sintérnek a rajta maradt ebecskéket. A hozzánk kerülő négylábúak 80-90 %-a keverék, 10-20 százalékuk maximum, fajtiszta rottweiler, németjuhász, vizsla, és egyre több a labrador. Ami eddig sosem volt, most komondor is van az otthonban. És a húszból 17 fajtatiszta eb jelöletlen. Ha olvasható a tetoválása, akkor is a tenyésztő nevén van a kutya, akinek fogalma sincs, kinek adta el…”       

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Növények

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés