Tudj meg mindent a pókmajmokról!

A főemlősök rendjén belül a csuklyásmajmok családjába tartozik az Ateles nem, ennek tagjai a szálkásszőrű pókmajmok. E közepes termetű újvilági főemlősök Mexikótól Kolumbia északi részéig síkvidéki esőerdőkben, az Amazonas folyó partjai mentén és az Andok hegyi erdőségeiben élnek.

Bár a térképre nézve azt gondolhatnánk, hogy a pókmajmok hatalmas területen terjedtek el, valójában ezek a főemlősök csak az érintetlen esőerdők felső lombkoronaszintjén tudnak élni, ezért napjainkra visszaszorultak a fakitermelés és a városok terjeszkedése során megmaradt erdőkbe.

A pókmajmok az esőerdő életközösségének fontos tagjai. Sokféle fafaj termését fogyasztják, s miközben távolabbi vidékekre is elvándorolnak, elterjesztik a növényi magvakat. A lombok között táplálkoznak, a fa tövében pedig pekarik, agutik és más erdei állatok gyűlnek össze, hogy a lepotyogó gyümölcsökből, magvakból lakmározzanak. A pókmajmok rendkívül érzékenyek arra, ha életüket, élőhelyüket valami megzavarja, ezért az ökológusok és a természetvédők az esőerdő általános egészségi állapota jelzőfajának tekintik őket.

Tisztázatlan família

A tudósok egyelőre nem tudnak megegyezni abban, hogy hány pókmajomfaj létezik, és a megfigyelhető, egymástól színben eltérő alakok külön-külön fajok-e vagy csupán alfajok. A Nemzetközi Természetvédelmi Unió (angol rövidítéssel IUCN) időről időre közzéteszi a veszélyeztetett fajok Tőrös Könyvét. Ebben a szálkásszőrű pókmajmoknak öt faját tartja nyilván: a hosszúszőrű pókmajmot, a tarka pókmajmot, a fehérbarkós pókmajmot, a fekete pókmajmot és az ékes pókmajmot . A tarka pókmajomnak két alfaja ismeretes, az ékes pókmajomnak pedig nyolc (bár ezt az állatrendszertan némelyik szakértője vitatja).

Veszélyben

Valamennyi faj vagy a sebezhető, vagy a veszélyeztetett kategóriába tartozik, de leginkább az ékes pókmajomnak van szüksége védelemre, minthogy két alfaja - a Panamában élő azuerói pókmajom és az ecuadori barnafejű pókmajom - súlyosan veszélyeztetett. Ez azt jelenti, hogy e főemlősök már a közeljövőben igen nagy valószínűséggel eltűnnek a szabad természetből, hacsak a szakemberek nem tesznek villámgyors intézkedéseket a megóvásukra. Legfőképpen élőhelyeik pusztulása fenyegeti Őket - ugyanúgy, mint sok más csőerdei fajt. A közép- és dél-amerikai esőerdőket az ipar-szerű fakitermelés, a területek mezőgazdasági művelésbe vonása, illetve beépítése teszi tönkre.

Minthogy a pókmajmok rosszul tűrik a háborgatást, az elsők között sújtja őket az emberi tevékenység hatása. Csak nagyon ritkán ereszkednek le a földre, mindig az erdő lombkoronaszintjén élnek, az abból is kiemelkedő, elszigetelt óriásfákon alszanak. Fejjel lefelé lógva még akkor is az alsó ágakon maradnak, ha patakokból, forrásokból, pocsolyákból isznak. Egy-egy majomcsapat néhány óriásfát választ lakhelyéül. I la az ember erdőkárosító beavatkozása felforgatja a természet rendjét, jó néhány évbe telik, amíg az ilyen fák ismét megjelennek. Ráadásul a pókmajmok főként érett gyümölccsel táplálkoznak, és naponta akár 3 kilométert is megtesznek, hogy megfelelő eleségre leljenek. Az erdő széttagolása alaposan megnehezíti a mozgásukat.

Súlyosbítja a gondokat, hogy az ékes pók-majmok lassan szaporodnak. Ötévesen válnak ivaréretté, és a nőstények négy-öt évenként hoznak világra egy utódot, így az állomány csak sokára heveri ki a létszámveszteséget.

A pókmajmokat húsukért vadássza az őslakosság, vagy azért, hogy eladja őket a díszállat-kereskedőknek. A mexikói Yucatán-félszigeten, lakóházak udvarain és szállodák előcsarnokaiban manapság is gyakran mutogatják turistacsalogató látványosságként a yucatáni pókmajom kicsinyeit.

Forrás

Wikipédia

http://allatismerteto.5mp.hu