hirdetés

Partnereink

Európai díjat kapott a Magyar Nemzeti Cirkusz!

hirdetés

Európai díjat kapott a Magyar Nemzeti Cirkusz!

Magas minőséget elismerő európai tanúsítvány kapott az Ifj. Richter József vezette Magyar Nemzeti Cirkusz, amivel Európa három legjobb társulata közé került. A BigTopLabel díjat idén először nyerte meg hazai cirkusz.

Idén második alkalommal adták át a cirkuszművészet minőségi elismerését Brüsszelben. Az idén 25 éves jubileumát ünneplő Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója Ifj. Richter József vehette át a BigTopLabel díjat az Európai Parlamentben. A tanúsítványt Stéphanie monacói hercegnő, a cirkuszi világszövetség tiszteletbeli elnöke, Heidi Hautala finn zöldpárti EP-képviselő, az EP egyik alelnöke és Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője adta át a helyszínen.

hirdetés

Magyarországi cirkusz először részesült ebben a megtiszteltetésben az idei évben. Ifj. Richter József társulata mellett a svájci Zirkus Knie és a finn Sirkus Finlandia vehette át a díjat.

„Óriási elismerés számunkra, hogy a Magyar Nemzeti Cirkuszt 2019-ben Európa három legjobb társulata közé választották! Számunkra a közönség visszajelzése a legfontosabb, de ezek a szakmai fórumok – mint Arany Bohóc-díj is, amit tavaly hozhattunk haza – megerősítést adnak, hogy jó úton járunk.” – fogalmaz Ifj. Richter József cirkuszigazgató.

A BigTopLabel díj létrehozását Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője kezdeményezte, mellyel az volt a célja, hogy a cirkuszművészet megfelelő figyelmet és elismerést kapjon az európai kultúra és gazdaság részeként.

Forrás: NAP Média

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Növények

Névnap 10.21.

Ma Orsolya napja van.

A gyerekek fele biztonsági korlátozás nélkül netezik

A koronavírus járvány hatását mutatja, hogy a gyerekek 85%-a már iskolai feladatok, tanulás kapcsán használja az internetet, de a többség még mindig e...

  • 2020-10-19 06:20
A közösség erejére épít az E.ON új márkakampánya

A zöldebb jövő, a fenntartható új energiavilág a közösségekben rejlő erőre épül, mondja az E.ON Hungária Csoport most induló új márkakampánya, amelyne...

  • 2020-10-18 17:19
Szigorúbb előírások kellenek az autók széndioxid-kibocsátásának csökkentésére

Évente közel 16 millió új személygépkocsit vettek az uniós lakosok. A jelenlegi uniós szabályokkal lehetetlen elérni azt a célt, hogy a 2030 első felé...

  • 2020-10-18 15:06
A mai szülőkön múlik, hogy a jövő generációja mennyi halat eszik

A magyarok nagy része még mindig a szüleitől átvett vagy tanult étkezési szokásokat követi, azonban 89%-uk már a közösségi médiából és az internetről ...

  • 2020-10-18 12:39
3+1 fontos tanács, hogy ne szálljanak el az építkezés költségei

A 2021. januártól életbe lépő változások számos építtetőt elbizonytalanítanak. Az új rendelkezések hatására többen is attól tartanak, hogy a "közel nu...

  • 2020-10-18 09:53

hirdetés

4 tipp adataink védelmében

Az ENISA (Európai Uniós Kiberbiztonsági Ügynökség) nemzetközi, valamint a Nemzeti Kiberbiztonsági Intézet hazai koordinálásával megkezdődött az októbe...

  • 2020-10-18 07:51
Már kereskedelmi forgalomban is kapható az első magyar közösségi könyv

Miért tűnik el a pasi az első randi után? A férfiak tényleg csak „azt" akarják? A rosszfiúkat sosem lehet megváltoztatni? Miért hűtlenek a férfiak? Ta...

  • 2020-10-18 06:11
Így élünk titokban a HIV-vel

Márta és Éva tanárnők, édesanyák, nagymamák, feleségek. Egy dolog különbözteti meg őket másoktól: minden nap pontosan ugyanakkor gyógyszert kell szedn...

  • 2020-10-17 22:12
Grillezzünk rossz időben is!

Az egyik leghangulatosabb szabadtéri program a közös grillezés. Amíg csak tart a kellemes idő, sütögethetünk kinn, de akkor sem kell lefújni a terveze...

  • 2020-10-17 20:17
Azt hitted, könnyű lesz az otthoni munka? Gondold át újra!

Az otthoni munka elsőre könnyű feladatnak tűnhet, a hétköznapokban azonban hamar szembesülünk vele: rengeteget kivesz belőlünk. Ennek nem csupán mentá...

  • 2020-10-17 19:51

Minden cikk

hirdetés

hirdetés