hirdetés

Partnereink

Szabadon engednek egy 35 éven át fogságban élő, magányos elefántot Pakisztánban

hirdetés

Szabadon engednek egy 35 éven át fogságban élő, magányos elefántot Pakisztánban

Szabadon engednek egy 35 éve fogságban tartott, 8 éve egyedül élő elefántot Pakisztánban, egy kambodzsai elefánt-menedékhelyre kerül.

Kavaanért világszerte kampányoltak az állatvédők és több híresség, köztük Cher. Több mint négyszázezren írták alá a szabadon engedésért kérő, 2016-ban indított petíciót.

hirdetés

Kavaan fiatal elefántborjúként került 1985-ben az iszlámábádi Maraghazar állatkertbe Srí Lankáról.

Az állatvédők azért harcoltak éve óta a szabadon engedéséért, mert állításuk szerint rosszul bántak az állattal, aki mentális betegség tüneteit mutatta.

Az állatkert tagadta, hogy láncra verték volna, évekkel ezelőtt, még 2002-ben ismerték csak el, és akkor az állat heves kitöréseivel magyarázták az eljárásukat. Az utóbbi években tapasztalható zavartságát pedig azzal indokolták, hogy az elefánt 2012-ben elvesztette társát, Sahelit.

Az iszlámábádi felsőbb bíróság májusi döntése alapján Kaavan szabadon kell engedni, és azt is elrendelték, hogy keressenek egy számára megfelelő állat-menedékhelyet. Amint egészségügyi állapota megengedi, át is szállítják új otthonába.

"Az állam felszabadítja ezt az elefántot, és gondoskodik róla, hogy boldog életet éljen" - mondta Malim Amin Aslam klímaügyi miniszterelnöki tanácsadó.

Az ítélet értelmében egy tucatnyi másik állatot is más helyre visznek ideiglenesen, köztük medvéket, oroszlánokat és madarakat, addig, míg nem javulnak a körülmények az állatkertben.

Forrás: Euronews

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Növények

Névnap 12.05.

Ma Vilma napja van.

Elmaradnak az idei karácsonyi csomagcsúszások, ha minden így marad

A futárszolgálatok az előző évek tapasztalataira alapozva felkészültek a nagy karácsonyi dömpingre, az viszont megjósolhatatlan, hogy a koronavírus-já...

  • 2020-12-04 21:00
Jövőre Budapesten találkoznak a legnagyobb sztártudósok?

A mesterséges intelligencia egységes definíciója nem létezik, az azonban biztos, hogy a következő években az élet minden területén egyre több intellig...

  • 2020-12-04 18:55
Őszintén az iskolai előkészítő programokról

Napjainkban nagyon népszerűek azok az iskolai előkészítő programok, amelyeken az óvodás korú kisgyermekeket készítik fel az iskolakezdésre. Némelyek f...

  • 2020-12-04 17:17
Ezért kell odafigyelni a lakásban uralkodó páratartalomra

A fűtési szezonban jellemzően csökken a lakás párartalma, mivel a radiátorok működés közben szárítják a levegőt. Éppen ezért érdemes gondoskodni ebben...

  • 2020-12-04 14:19
Cukorbeteg profi kerékpáros a cukorbeteg gyerekekért

„A cukorbetegséggel teljes életet lehet élni, amibe beletartozik a sport is. A hangsúly esetünkben a vércukorszint megfelelő kontrollján van. Bár vann...

  • 2020-12-04 12:50

hirdetés

Ünnepi készülődés a Nemzeti Filharmonikusokkal

Vannak ünnepek, amikhez évszázados szokások, tradíciók kapcsolódnak. A karácsony is ezek közé tartozik, hiszen minden nemzetnek, sőt családnak is megv...

  • 2020-12-04 11:03
Imákat így még nem hallhattál

Soha nem volt jobban szükségünk az ima megtartó erejére, mint most a globális vírushelyzet időszakában, mégsem volt könnyű megtalálni őket, főleg nem ...

  • 2020-12-04 10:00
Fehérrépa-krémleves

Egy finom leves receptjét osztjuk meg most veled, ami az ovo-lakto vegetáriánus és lakto vegetáriánus étrendbe is könnyedén beépíthető.

  • 2020-12-04 08:48
Mennyi ideig kell spórolni egy 15 négyzetméterrel nagyobb lakásra?

Mennyi idő alatt jöhet össze a továbbköltözéshez szükséges összeg, ha egy család a jelenlegi 60 négyzetméteres lakásából egy 75 négyzetméteres lakásba...

  • 2020-12-04 06:52
Íme a receptek, amelyekkel Marton Adri a Mikulást várja

Adri azt mondja, hogy Mikuláskor ismét előtör belőle a gyermeki énje, így izgatottan, és boldogan készülődik az ünnepre. A Télapó viszont nem a kémény...

  • 2020-12-03 22:16

Minden cikk

hirdetés

hirdetés