hirdetés

Partnereink

Leleményes újdonsággal védik a madarakat

hirdetés

Leleményes újdonsággal védik a madarakat

Ötletes, új fejlesztéssel védik a nagy testű madarakat mostantól Székesfehérvár közelében. Az E.ON Hungária Csoport, a Kaposvári Villamossági Gyár Kft. és természetvédelmi szervezetek, köztük a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság összefogásával alakították ki és tesztelik a villamos hálózatokon nagy számban használt berendezés, az oszlopkapcsoló új, madárbarát változatát.

Ezt a hagyományos eszközt alakították át a fejlesztők, hogy a madarak ne tudják úgy megközelíteni, hogy az sérülést okozhasson. Egy éven át figyelik a berendezés hatékonyságát, és ha beválik, akkor országszerte használni fogják.

hirdetés

Természetvédelmi szervezetekkel, a kaposvári villamossági gyárral fogott össze az E.ON Hungária Csoport, hogy egy új, ötletes fejlesztéssel védjék meg az energiacég hálózatán a madarakat. Az együttműködés közös célja, hogy tovább csökkentsék az áramvezetékek miatt megsérülő madarak számát.

Az új eszközt a villamos hálózaton nagy számban használt oszlopkapcsoló berendezés tovább fejlesztett változata: a hagyományoshoz képest „fejjel lefelé“ szerelik fel, így nem található rajta olyan pont, ahova le tudnának szállni a madarak.

A berendezést három helyszínen, a tiszántúli Hajdúszováton, a Fejér megyei Soponya, és március végétől a Baranya megyei Udvar község közelében tesztelik majd a Duna-Ipoly Park Igazgatóság (DINPI) és az E.ON munkatársai. Egy éven keresztül figyelik, hogy az új eszközök mennyire üzembiztosak, könnyen szerelhetők-e, ellenállnak-e állnak az időjárásnak, és főleg, hogyan viszonyulnak hozzájuk a madarak. Az összegyűjtött tapasztalatok értékelése után döntenek arról, érdemes-e nagy számban alkalmazni a mostani fejlesztést.

„Párhuzamosan több fejlesztésen dolgozunk együtt a természetvédelmi szakemberekkel és a villamossági gyár mérnökeivel, hiszen a sok százezer kilométernyi villamos hálózaton számos különböző berendezést kell üzemeltetnünk ahhoz, hogy alapfeladatunkat, az áramellátás zavartalan biztosítását teljesíteni tudjuk. Munkánk során szeretnénk a természeti környezetünket óvni, ezért folyamatosan keressük a legjobb megoldásokat minden olyan hálózati elem esetében, amelyek veszélyt jelenthetnek az élővilág számára – emelte ki Szumzer László, az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. székesfehérvári üzemigazgatója.

A tesztelés helyszínének kiválasztásakor egyebek mellett a környék madárvilágát vették figyelembe a szakemberek.

"Gólyák, nagy- és kisebb testű ragadozómadarak, vércsék, ölyvek és sasok pihennek meg elsősorban ezeken az oszlopfőkön, az ő védelmükre gondolva született meg ez a fejlesztés. Közvetlenül mellettünk egy tájvédelmi körzet található, amely madárvédelmi szempontból kiemelt terület. Örömmel mondhatom, hogy a most felhelyezett, átalakított oszlopkapcsoló megoldáshoz nagy reményeket fűzünk, úgy látjuk ez az eddigi legjobb megoldás ezeknek a madaraknak a védelmében" - mondta Halász Antal, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság osztályvezetője.

Az új madárvédelmi megoldás tesztelését hosszas előkészületek, egyeztetések előzték meg.

Több éves közös tervezőmunka, az egyes madárfajok viselkedését, szokásait figyelembe vevő módosítások és többszörös előtesztek eredménye a most felszerelt új oszlopkapcsoló család. Bízunk benne, hogy ezzel a megoldással sikerült egy műszakilag megbízható, a felhasználók és a természetvédelmi szakemberek számára is megfelelő megoldást találni, és ismét egy jelentős közös lépést tenni a természeti környezet megóvásában” - fűzte hozzá Farkas Richárd, az eszközt fejlesztő Kaposvári Villamossági Gyár kereskedelmi igazgatója.

Az energiacég tavaly nyáron a Hortobágyon kezdte meg egy másik, szintén a Kaposvári Villamossági Gyárral közösen fejlesztett madárvédelmi eszköz gyakorlati tesztjét. A Hortobágyi Nemzeti Parkkal közösen a nagyobb testű madarak védelmére kidolgozott új burkolatokat vizsgálják. Az E.ON szakemberei 10 helyen helyeztek el új típusú burkolatot a függőleges oszlopkapcsolókra. Egy éven keresztül figyelik az eszközök működését és az összegyűjtött tapasztalatok értékelése után, várhatóan idén ősszel döntenek arról, hogy a megoldás tömegesen alkalmazható-e.

A madarak áramhálózati védelme több évtizedes és rendkívül összetett, nemzetközi szintű probléma, amelynek megoldásához az érintettek közös erőfeszítésére van szükség. Az E.ON Hungária Csoport folyamatosan építi be a jelenleg ismert megoldásokat hálózatain, miközben a madárvédelmi szakemberekkel együttműködve új, innovatív eszközök fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet.

Forrás: Avantgarde

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Növények

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés