hirdetés

Partnereink

A leghűségesebb kutyafajták

hirdetés

A leghűségesebb kutyafajták

A kutyaimádók nyilvánvalóan tudják, hogy alapvetően nem minden kutya ragaszkodó típus, és ha még az is, akkor is szükséges a jó neveltetés, hogy az ösztön erősebb legyen és a szeretet is fokozza ezt. Nézzünk egy kis listát, hogy melyek a leghűségesebb fajták.

A listán, az első helyen áll minden tekintetben a Labrador retriever. Mindamellett, hogy szinte lételeme a víz, ahogy nekünk is, de számára szükség van az emberek közelségére is, nem is tudják elképzelni a távolságtartást. Apportírozó vadászkutyának lett kitenyésztve, de mindenki megszereti, aki ismeri a fajtát. Előnye még, hogy nagyon fogékony és könnyen tanítható, tartható.  Jól tartható akár lakásban is, nincs szüksége nagy területre csak az emberek közelségére. Természetesen a szükségleteire oda kell figyelni. A családot és a gyerekeket is nagyon szereti, azonban nem az a házőrző típus.

hirdetés

Meglepő lehet azoknak, akik nincsenek tisztában a fajta adottságaival, hogy a boxer is nagyon hűséges. Napjainkban nagyon elterjedt, egyik legkedveltebb a német kutyafajtája, melyet munkakutyának tenyésztettek ki. Akik kicsit is utánanéztek tudhatják, hogy nagyon barátságos, játékos és szereti a gyerekeket.  Hajlamos a csínytevésekre, azonban ha jól van nevelve, akkor mindennél jobban képes megvédeni a családját, az egyik legideálisabb kedvenc.

Nagy teste és erejét tekintve sokan nem sorolnák a Bullmasztiff fajtát ide, azonban nagyon szelíd jószág a maga nagy termetével. Tulajdonságai közé lehet sorolni a bátorságot, az erőt, az idegenekkel nem viselkedik megszokottan. Azonban nagyon hűséges a családjához, a gyerekekkel pedig türelmesebb, mint néhány szülő. Tudja, hogy kiket kell védelmezni és ezt meg is teszi nagyon elszántan, ideális családőrző nagy kutya.

Az Angol pointer is vadászkutya, az egyik legrégebbi fajták egyike, nyulak felriasztására tenyésztették ki a CVII. Század közepétől kezdve. Tulajdonságairól tudni kell, hogy nagyon hűséges a gazdihoz, engedelmes és nagyon ragaszkodó, továbbá jól alkalmazkodik különböző helyzetekhez is. Tartásáról tudni kell, hogy szükséges neki a megfelelő tér, ezért kertes házban ajánlatos tartani, hogy boldog legyen.

Ki ne látta volna a szívszorító filmet Hachikó-t? Abból a filmből mindenki megtudhatja az Akita fajta tulajdonságait, kicsit makacs, de nagyon jól ismert a gazdájához fűződő feltétel nélküli hűsége. Japánból származik, nagytestű őr és vadászkutya eredetileg, de egyszerűen nem bírja ki az ember, hogy ne szeretgesse. A filmben szereplő temperamentum miszerint minden nap várja haza a gazdit, a mai napig is megtalálható ebben a fajtában. Mindig számíthatunk a hűségére.

A doberman is ide sorolható. Ő egy tekintélyt parancsoló kutyafajta, legalábbis a megjelenése ezt sugallja. Korábban a katonák és a rendőrök körében is közkedveltfajta volt, sőt a mai napig is használják. Azonban nagyon sokan kedvencként is szeretgetik, ugyanis nagyon engedelmes és hűséges fajtáról beszélünk. Nagyon jó házőrző is, de gazdája és családja iránt nagyon elkötelezett.

Nagyon hűséges és engedelmes fajta a Rotweiler is, azonban tudni kell azt, hogy csak akkor, ha nem egy kezdő kezében van az irányítás. Egy olyan ember számára, akinek nincs sok szabadideje, hogy foglalkozzon a kutyával nem alkalmas. Ugyanis sok odafigyelést igényel, hogy jól megértsék egymást a gazdival. Azonban ha sikerül ezeket megoldani, akkor nem lesz szükséged semmire, mert mindent megtesz érted ami csak tőle telik.

A német juhászkutya és nagyon népszerű fajta. A filmvászonról is ismerhetjük az odaadásukat és a hűségüket gondoljunk csak Rex-re vagy Jerre Lee-re. Jellemző a hűség a családhoz és minden tulajdonához, azonban inkább egy családtaghoz kötődik a gazdihoz, mindenki más csak utána szerepel.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Növények

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés