hirdetés

Partnereink

Biztonsággal repülhetnek a rétisasok és a fekete gólyák a Gemencben

hirdetés

Biztonsággal repülhetnek a rétisasok és a fekete gólyák a Gemencben

Megvárták a Veránka-szigeten fészkelő rétisasok költését, ezért most fejezik be a gemenci erdőn áthaladó 4 km-es villamos vezetékszakasz utolsó 400 méterének madárbaráttá alakítását az E.ON szakemberei. A Duna-Dráva Nemzeti Parkkal együttműködésben összesen 54 villanyoszlopon végeztek átépítéseket az energiacég munkatársai.

A madárvédelmi projekt kivitelezése az év elején indult. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság és az E.ON közösen határozták meg, hogy milyen munkálatokat szükséges elvégezni annak érdekében, hogy a gemenci madárvilág számára biztonságosabbá tegyék az erdőn áthaladó vezetékszakaszt.

hirdetés

A Duna-Dráva Nemzeti Park Gemenc tájegység oszlopaira korábban már kerültek úgynevezett szigetelőpapucsok, azonban a park igazgatósága egy nemzetközi pályázat segítségével lehetőséget kapott egy ennél is jobb megoldás megvalósítására. A kereszttartók cseréje mellett más módosításokra is sor került, azokon az oszlopokon, például kapcsolók, trafók esetében, ahol átépítésre nincs műszaki lehetőség, a veszélyes vezetékeket leburkolták, illetve hosszabb szigetelőket építettek be, ezzel is csökkentve az áramütés veszélyét.

A projekt során a Gemenc tájegységet átszelő 4 km hosszú vezetékszakaszon 54 oszlopot építettek át. Mivel a közelben egy rétisas pár is költött, a munkavégzést két szakaszra kellett osztani, hogy az átalakítással ne zavarják meg a költési időszakot. A februárban indult projekt most ér a végéhez, a költés sikeres volt, így az utolsó munkafázist - a fészekközeli kereszttartók cseréjét a madarak számára biztonságosabb, új kialakítású eszközökre - a rétisaspár-fészek zónájában is befejezhetik a szakemberek.

„Alapfeladatunk az áramellátás zavartalan biztosítása, ezt azonban úgy szeretnénk megtenni, hogy közben természeti környezetünket is óvjuk. Minden új hálózatunkat az állatok számára biztonságos módon tervezzük, és a már meglévők veszélytelenné alakításával is folyamatosan haladunk. Ebben a helyismeretet és helyszínre szabott tervezést igénylő munkában a természetvédelmi szakemberek útmutatása, partnersége elsődleges fontosságú” – mondta el Németh Imre, az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatója.

Szeretnénk a lehető legtermészetesebb, zavartalan környezetet biztosítani a Gemenc állatvilága, köztük a madarak számára. A megvalósult átalakítás kollégáink és a villamos szakemberek együtt gondolkodásának eredménye, melynek már látjuk az első eredményeit. A fekete gólyától a rétisason át számos védett faj él ezen a területen, ez az összefogás értük, róluk szólt” – tette hozzá Závoczky Szabolcs, a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatója.

Az év első felében már számos, a környezet megóvását célzó hasonló programot valósított meg az E.ON. A gólyákat már több mint 4300 fészektartóval várják a vállalat ellátási területén, a madárvédelmi szakemberekkel közösen kihelyezett fészekhelyek száma évről-évre folyamatosan nő. Tavasszal 161 helyen alakították át a villamos hálózatot a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban a madárvilág védelmében, az Őrségben pedig a hazánkban védett vörös vércsék letelepítésében és gyűrűzésében segítettek. Májusban a Nyíregyházi Állatpark állatkölykeit támogatta az E.ON környezetgazdagító eszközökkel, majd a budapesti REX Kutyaotthon, a pécsi Misina Természet- és Állatvédő Egyesület, valamint a Debreceni Kutyaház Állatotthon munkájához nyújtottak anyagi segítséget.

Forrás: Avantgarde

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Növények

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés